Van egy kör előnyünk – Jelenits István megnyitója a Ludwig Múzeumban. (Csanda Mária tudósítása és a fotói)
Bencsik Barnabás, a LUMÚ igazgatója köszöntötte a megnyitóra összegyűlteket, és korábbi kiállításokat idézett, Picasso-tól Andy Warholon át a legutóbb látható Mapplethorpe-ig. Ugyanezt a helyet, a Ludwig Múzeum harmadik emeletét foglalják most el több, mint ezer négyzetméteren fiatal fotóművészek alkotásai. A közel negyven kortárs fotóművész, akik a Moholy Nagy Egyetemen végeztek 2000 után, vagyis a XXI. század művészei, az emberi méltóság témájában készítették alkotásaikat.
A főigazgató köszönetet mondott a kurátoroknak: Kopeczky Róna a Ludwig Múzeum, Kopek Gábor rektor és Máté Gábor, valamint Szatmári Gergely a MOME részéről tették lehetővé, hogy az elődökhöz, már klasszikus kortársakhoz méltó helyen láthassa az új generációt reprezentáló munkákat a nagyközönség.
Jelenits István szerzetes-tanár megnyitójában az emberi méltóság kérdését járta körül, és meghatottságát fejezte ki, hogy felkérést kapott erre a megnyitóbeszédre. Egy ifjúkorában divatos Arisztid és Tasziló történettel vezette be a témában egyszerre elgondolkodtató és felemelő beszédét. A történetben Arisztidet egy oroszlán kergeti egy fa körül, Tasziló a távolból kiabál: vigyázz, mert mindjárt utolér! Amire a veszélyben lévő visszaint: ne aggódj, van egy kör előnyöm. Mit jelent ez az egy kör előny? Lehet, utoléri a fenevad, de élhet azzal, hogy mond egy utolsó szót. Eltérően az állatoktól, nemcsak indulataink vannak, de ezeket néven tudjuk nevezni, lehetőségünk van, hogy a történtekre reagáljunk. Cogito, ergo sum – mondja Descartes, az ember gondolkodik, távolságot teremt a gondolataival a történésektől és 
sokféleképpen fogja fel a rázúduló tapasztalatokat. Nemcsak ketten-hárman tudjuk megszólítani egymást, hanem az emberiség tagjaként akár rég feledésbe merült, majd újra felfedezett művekkel. Őrzünk olyan gondolatokat, amelyek több ezer éve fennmaradtak, ezek rendszerében éljük át a nagyon mély, különös jelentést. Az ember, aki társas lény, nemcsak birtokba vesz, hanem alakít, fantáziája van – formáljuk a körülöttünk lévő világot. Az emberi kéz alatt szóvá válik a kő is, ha megformálja, a tűzben láncot készít, lehetővé teszi, hogy híd épüljön, és átsétáljon a Dunán. Egy gondolat pedig örökké élhet, ha a hidat lebontják is, emberségünkben megerősít, hogy ilyen dolgokra születtünk.
Amikor beszélünk, a többes szám első személyű „mi” nem sok egyforma embert jelöl – hasonlítunk és különbözünk is, úgy tudjuk megszólítani egymást. Szükségünk van egymásra, ha alkalomadtán ellenfelek is vagyunk, ráeszmélünk, hogy a másik a szabadító és mi vagyunk a pokol. Az életben nem egyenes úton haladunk, bukások során találunk önmagunkra. A most kiállító fiatalok még csak kóstolják a felnőtt létet, próbálják megfogalmazni a dolgokat, és sokszor zseniálisan: amikor az arányok a mindenségre nyílnak. Hiszen bennünk is nap és hold süt, a megnyílás és a vereség félelme váltogatja egymást. Elveszíthetünk akár mindent, de amikor a legmélyebben aláznak meg, fel tudunk emelkedni. Ezeket az utakat fedezik fel az itt kiállítók, akiknek gratulál és örül, hogy Budapest és Magyarország megismerkedhet ezekkel az alkotókkal és műveikkel.
A gondolatok során elhangzott Illyés Gyula: Széchenyi hídja című versének részlete, ebből idézünk mi is:
Széchenyi hídja (részlet)
Hány könyvet írt! És valamennyinél
többet ér
ez a híd. Hogy él!
Egy mondandón, mit nem papírlapokra
bízott, ki észbe fogta
és létre hozta,
egy derék eszmén járok át naponta.
Napi örömöm ez a jó
anyagba burkolt közölnivaló.
Vigaszom
lépnem e szép értelmű sok vason.
Egész mozgó testemmel olvasom.
Kézzel érinthetek egy győzedelmet.
A kiállítás 2012. október 19. – 2012. november 04. között látható.
{jcomments on}
