Archív

Vodku v Pálinku! Nye má!

Arnyektanc Borito kulso

1992-ben volt az, hogy „Vodkát a torokba!” felkiáltással kezdetét vette egy magyar zenekar története! (Libisch Károly Szélrózsa címűrovata)

A vodkabarátok orosz-szakos egyetemistákból álló eme köre – gyengébbek kedvéért: VODKU V GLODKU! – először nyolc fővel serkentett poharazgatásra az ogyesszai orosz és zsidó nemzetiségű honpolgárok (XX.) századelői dallamainak hangján. Osztán 2000-re elfogyott(?) a vodka, talán némely tag lelkesedése, vagy csak egyszerűen a bekövetkezett családi események miatt: a csapat egy átszervezési/ujjáalakulási aktust követően már VODKU néven ríkatta a szerelmetes és/vagy szesztől elázott állapotú közönségét.

Repertoárjukból az orosz nyelv mellett más hangoknyelvek is – bolgár, albán, román – hamar előkerültek. Stílusukban pedig az etno-folk olyan rétegeit hallhattuk, mint az orosz városi és folk, az orosz-cigány, az orosz-klezmer, majd a haszid, szefárd dalok; a portugál fádu [eredetiben: fado], hogy a spanyol és görög dallamokról már ne is szóljunk! No, meg a magyarok… A zenekar hangszerelői lélekkonyhájukban stilisztikai egységbe olvasztják a már említett közép-keleteurópai népek etno-folk és kocsmazós/mulatós zenei elemeit a popzene modernebb megszólalásaival: a rak, blúsz [blues] vagy dzsez [rock, blues jazz, dzsessz] elemeivel. Önmaguk és a közönség örömére.

Az együttes a fenállása alatt turnézott itt-ott (Szlovákia, Szerbia, Montenegro, Kárpátalja, Ausztria, Németország, Portugália, Mexikó – ez utóbbiban 3-szor is), de bejárták honunk jobbra érdemesebb tájait is. Jómagam legutóbb a népligeti SzeptEmberFeszt-en hallottam őket egy délutáni bulin, a pálinkák és pörköltök autentikus környezetében. S most színházban is…

Hogy kerül a csizma az asztalra, azaz a szesz a kultúra poharába? Hát tessen kérem rendszeresen színházba-járni – Pestiek itt behozhatatlan előnyben! – s akkor előbb-utóbb! Mert VODKUék 2005. óta igencsak aktívan kivették részüket a budapesti Radnóti Színház darabjainak kísérőzenéjében (Cseresznyéskert, Szentistvánnapi búcsú, Farkasok és bárányok, Bárány Boldizsár, Alkony). Együttműködésüknek köszönhetően pedig már 8. koncertjüket adták 2012. május 5.-én e színfalak között. Ezúttal jubileumi (20 évesek), lemezbemutató (Árnyéktánc) és színdarab-búcsúztató (Isaac Babel: Alkony) örömzenélést tartottak. Az ünnepi hangulatot fokozandó: a rendszeresen velük fellépő, a dalaikat éneklő színészek közreműködésével.

A számomra nem megszokott szociológiai összetételű közönség (a középkorúak és idősebbek fölényben voltak) előtt a Bata István (gitár, ének), Bede Sarolta (ének, furulya, harmonika, ütőhangszerek), Nedeczky Júlia (klarinét, altszaxofon, ének), Szabó Árpád (hegedű, ének), Takács Szabolcs (basszusgitár, nagybőgő) és Bakos Csaba (ütőhangszerek) alkotta VODKU-zenekar, Kardos Dániellel (gitár, basszusgitár) kiegészülve lépett fel. Programjuk első felében visszatekintést kaptunk az elmúlt évek zenei terméséből, „slágereiből”. A felhangzó 8 dal és az Alkony-búcsúztató blokk (7 dallam) igen jó hangulatot adott. A szólók a helyükön voltak, érezhető öröm áradt belőlük. Egyértelműen a hegedű, a szaxofon/klarinét és a vendéggitáros vitte a prímet; rögtönzéseik esetenként túlmutattak a választott zenei műfaj (városi etno-folk, népzene) beidegződésein. A néhány, számomra nem eléggé meggyőző számban sem az eredeti szerzők tevékenységével volt bajom (Cseh Tamás, Vlagyimir Viszockij szerzeményei és egy görög dal); hanem inkább a többi dalnál hallott zenei/érzelmi intenzitás, átélés hiánya (például az énekesnél), illetve a megszokottól eltérő megszólalás zavart (Égboltsapkájú). A záróblokk színészes-táncos kavalkádja viszont nem hagyott bennem semmi kívánnivalót.

A szünetben a vodkucska helyett felszolgált pálinkácsku: erdélyi szilva gyümölcsének párlata emelte a közönség ünnepi hangulatát. Ezt folytatta a VODKU korrektül, sorrendben eljátszott új albumának számaival (10 dal), négy régebbi – Más című lemezükön megjelent – számmal kiegészítve. Megtapasztalhattuk, hogy Bede Saroltának gyönyörű hangja van, és Bata István igazi motorja a produkcióknak mind hangszerén és konferálásaival. Az új anyagban igazi vérbő dallamokat hallhattunk, bár a Madaras – minden szépsége ellenére – kissé bájolgósra sikeredett. Az első betoldás egy Viszockijról szóló dal volt, Bulat Okudzsava tollából. Tartalmát szívesen megismertem volna, de így – orosz nyelven! – nem éreztem át fontosságát. A Rókatánc szabad értelmezésű feldolgozása Weiner Leó eredetijéből idézett, de számomra kissé felszínesnek tűnt. Viszont Schnejder Zoltán őserejű előadása – Nyakak című dal – az est egyik(!) kellemes csúcspontja volt. Továbbá ő volt az is, aki a Záródal után átadta a színtársulat nevében az ünnepi tortát.

Kováts Adél, Petrik Andrea Szávai Viktória, Adorjáni Bálint, Schneider Zoltán, Szervét Tibor és a VODKU: köszönjük ezt a kellemes estét!

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top