Archív

Tényleg muszáj hajózni?

urhaj

A nyugdíjas bíró hajóbérlet-ügye arról szól, hogy szimpatikus, sziklaszilárd ember is csinálhat hülyeséget. (Bakos András jegyzete)

Ujkéry Csaba, a Somogy Megyei Bíróság nyugdíjba vonult elnöke két felsőoktatási intézményben is oktat, a pécsi egyetem igazságügyi főiskolájának egyik létrehozójaként tartják számon. Az általa húsz éven át vezetett bíróság objektív mutatók alapján a legjobbak közé tartozott az országban. Először a somogyi bírák vettek föl újból talárt és használták ismét a hagyományos kalapácsot. A bírósági ítélkezési szünet is Ujkéry Csaba ötlete volt, nyáron úgyis sok tárgyalás akadozna az érintettek szabadsága miatt.
Szintén ő az, aki 2003 és 2012 között a fonyódi kikötőben tartott hajójának kikötőbérletét a Somogy Megyei Bírósággal fizettette ki, cserébe a bíróság üdülőjében pihenő vendégek ingyen használhatják a vitorlását. Ezt a Népszabadság derítette ki, miután Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke nyáron egy szegedi fórumon név nélkül célzott az esetre. Az OBH-nál azt mondták, vizsgálják az ügyet, addig nem nyilatkoznak. A nyugdíjas bíró azt mondta, a kikötőbérlet évente először 200, aztán 400 ezer forint volt, ha viszont minden alkalommal külön vitorlást béreltek volna a vendégeknek, az naponta 30-70 ezerbe került volna. Tehát a bíróság jobban járt ezzel a szívességi használattal. Hivatkozott az Állami Számvevőszékre és az adóhatóságra, az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsra, mindhárom szervezet tudott erről a bérletről, és nem szólt. Biztosan én se kifogásolnám, ha lenne vitorlásom a Balatonon, vagy megtapasztalnám, mennyire természetes igény balatoni üdülés közben a hajókázás, ingyen. Ezt Handó Tünde sem érezte át, mert amikor az igazságszolgáltatási tanács utódjának, az Országos Bírósági Hivatalnak az élére került, megmondta, nem tart igényt a szívességből használható vitorlásra, erre Ujkéry kifizette maga az idei kikötőbérlet díját.
Most nem ez a legnagyobb változás a bíróságok életében: a kormányváltás után új alaptörvény, egy sor jogszabály lépett hatályba, és a parlamenti többségnek az igazságszolgáltatással is határozott tervei vannak. Lejjebb vitte a bírák nyugdíjkorhatárát, az OBH elnöke pedig – bár tényleg elismert jogász – egy kormánypárti politikus felesége lett. Aki tehát szeretné eldönteni, ki kivel van ebben a hajós történetben, gyorsan eligazodhat. Kicsit segít a tájékozódásban Ujkéry Csaba is, aki a Népszabadságnak azt mondta, az ő személyét akarják lejáratni ezzel az üggyel, azt is tudja, kik és miért támadják – de erről ő is csak a vizsgálat után fog beszélni.
Olyasmivel védekezik egy jogi szaktekintély, amit, ha neki kellene meghallgatnia a pulpituson, talárban ülve, talán nem venne komolyan. A politikus, az újságíró koppant a kalapáccsal, a szárazföldi jogalany pedig, akinek akkor is ökölbe szorul a gyomra, ha a törvényszék épülete előtt vezet el az útja, megnyugszik, látva, hogy egy bírósági elnök is lehet esendő. Amikor így összekavarodnak a szerepek, a közélet kivételesen nem színháznak vagy háborúnak, hanem iskolának látszik, jó odafigyelni. A mostani lecke legalább annyira közhelyes, amennyire feldolgozhatatlan, legalábbis mifelénk: szimpatikus, megnyerő ember is követhet el védhetetlen hülyeséget, és lehet, hogy még ront is a helyzetén. Nem muszáj ítélkezni fölötte, de mindig érdemes észrevenni, megjegyezni. Ez fontos készség lenne– mint vitorláson a tőkesúly.

Fotó: Farkas Judit{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top