Archív

Üzenet címmel jelent meg a Csillagszálló őszi száma.

plakat fekvo

A szerkesztő jegyzete utánSzalóczi Géza Mélyaltatás című írását olvashatjátok azaktuális számból. Lapbemutató: október 10., szerda 18.00 órától a KuglerArt Szalon Galériában.

A szépirodalmi szövegek, tárcák és interjúk sokféle jelzést küldenek az olvasónak. Hiszen üzenet van lemondó, kétségbeesett, vészjelzésszerű, van értesítés a felülkerekedésről, (kusza vagy értékes) sugallat az álmok világából. Az üzenet lehet egy kapkodva eltépett cetlin, egy könyvlapra rajzolt ábrán, az íróasztalfiókban, az újság hirdetési rovatában, üzennek nekünk a filmek, s a filmekben egymásnak a civilizációk, éppígy megannyi üzenetet rejt a múltunk, s bizony vannak üzenetek, amelyek egész egyszerűen nem nekünk szólnak.

Az aktuális számból:

Szalóczi Géza

Mélyaltatás

Kiskoromba költöztünk ide, már nem emlékszem, hogy. Muter azt mondta, rossz buszra szálltunk. A fater lekéste. Nekem nem ciki itt lakni, lakóterep, oszt. Muternak ciki, jobb napokat látott. Kiülnek Laknerrel az erkélyre, és ócskárolnak mindent. Isznak, nyilvánt. Pedig másfél szoba, konyha, fürdő, és van hozzánk egy biciglitároló. Meg az erkély. Jó, minden csupa beton meg asztfal. Fölnézel a házra, még mindig föl, még mindig föl, és ott a teteje. A házak nagyon sűrűn szoronganak. Mindenki szomszéd, amerre a szem ellát. Kinézel az ablakodon, és benézel valaki másén. A falak dobhártyából vannak. Lakóterep, oszt. Egy hétig tartott, mire beilleszkedtünk, végig őrjöngve. Mire beilleszkedtünk, a muter lebetegebedett. Megnézte a piciháter, vitte mélyaltatásba.

Ott volt két hetem egyedül, az volt életem eddigi két hete. Vörösre feslettem a hajam. Lejártam a parkba, összehaverkodtam a Vérhányókkal. Bejártunk a belváróba, törtünk-zúztunk, pizzát loptunk, akkor voltak a nagy banántündetések. Mi is tündettünk a banánok mellett, az árpádcsávók ellen. Tepsi épség? Fütty. Nincs kimélet. Akkor valamin összebalhéztam a Vérhányókkal, és átálltam az Ütvefúrók bandárjába. Mienk volt az egész lakóterep. Felébredt a muter, hazajött, olyan halkan beszélgettünk, hogy inkább jobb, ha nem is halljuk. Jobban vagy, muter? Jaj, kislányom, nagyon szeretlek, látod, fölátkozom érted az egész életemet, így sírdogált. De azért én ápoltam, míg fel nem száradt.

A lakóterepnek most is megvan a maga szaga. Lápszag. A sok ezer munkaménkülinek van büdös lápszaga, aki ott él. Szégyellik, hogy munkaménkül vannak, vagy ez egy betekség, én nem is tudom, bűntudat, mindenesetre kissebrendőrségi érzés. Megkeselyűti az ember életét. Oszt, mikor romlik az állapotuk, hajléktalanok lesznek, és el kell hagyniuk a lakóterepet. Mert ott lakók laknak. Elmennek maguktól. Az ember nem szívesen hajléktalan ott, ahol korábban még munkaménküli lehetett.

Van itt minden persze. Kisebb bolt, nagyobb bolt, álószolárium, üvekbeváltó, soroljam? Jáccótér, persze. Nem nagy, az erkélyről pár nézetméter. Najó, gyerek se sok van, mindenki egyből felnő, ahogy én is.

Na, hogy elmondtam, egyszuszra, nélkülözve a káromkodást, ahogy nyöszörögve kértétek! Rohadékok.

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top