Archív

Hazai Attila emlékére

Még némi idő el fog telni, amíg képes leszek újraolvasni a Budapesti skizót, vagy a novellásköteteket (Szilvia szüzessége, Szex a nappaliban) – Harangi Andrea emlékezése.

Kezdjük! Kőrösi Zoltán író szerint Attilát nem lehetett szeretni. Kőrösi a következő félmondatban megemlíti, hogy valószínűleg őt sem lehet szeretni. Rövid nekrológja a Litera.hu irodalmi portálon olvasható. Nyilván őt is megérintette írótársa tragédiája. Attilát lehetett szeretni! Attilát szerette a családja, anyukája, apukája. Távolabbi rokonai is. Szerették a barátai. Voltak barátai. Szerették a szerelmei. Voltak szerelmei. Művésztársai közül sokan kedvelték: írók, irodalmárok, képzőművészek, filmesek, zenészek, színészek, táncosok. Többekkel együtt is dolgozott. Többször meghatározó alkotója is volt ezeknek a közös munkáknak.

Kőrösi Zoltán következő mondatát, miszerint Attila kőkemény realista volt, találóbbnak érzem. Sok szöveghelyet idézhetnék, ami alátámasztja ezt. Mondjuk mindjárt az első kötetből. Feri: Cukor kékség. Vékony és kisalakú? Sok író szeretne egy Attiláéhoz hasonlóan tartalmas, vékony és kisalakú kötetet! Pláne egy ilyen kvalitásokkal bíró első kötetet! Egy ilyet, amire sokan felkapják a fejüket. Legalábbis azt hiszem, ez volt az első kötete. Érett prózanyelven szólal meg benne. (Géher István sorozatszerkesztésében remek ízléssel talált rá angol szakos tanítványa szövegére. A borító Pohárnok Gergely munkája, a belső illusztrációkat Hecker Péter csinálta. Később néhány festménye Attila lakásának falait díszítette. Szerettem ezeket a festményeket. Szerettem Attila otthonában lenni. Szerettem Attila társaságát, többnyire többedmagammal, írókkal, más emberekkel együtt látogattam őt. Az évek során sok műhelyt tartottunk Attilánál, igaz, más műhelytagoknál is. Szerettünk Attilánál műhelyezni. Finom borokat ittunk. Finom, Attila anyukája által készített szendvicseket ettünk. Halas van még? – kérdezte valamelyikünk Cigarettáztunk. Volt Marlboro is, sodrott, ki mit hozott, körbekínáltuk. Szövegekről beszélgettünk. Konkrét szövegtechnikai problémákról. Szöveghelyekről. Prózáról, filozófiáról, költészetről. Fordításokról, amerikai irodalomról is. Hát persze, a hétköznapi életről is! De ez később volt. A Műhely Kör 1997-ben alakult, eredetileg nem volt neve.

1992-ben ez a Cserépfalvinál megjelent kötet (Feri: Cukor kékség) provokatív volt. Irodalmi igénnyel szólt olyan témákról, amik önmagukban is provokatívnak számítottak akkor és talán ma is (pl. promiszkuitás, homoszexualitás, fizikai bántalmazás, erotikus álmok, vallási vezetők pornográf megjelenítése a világban). Ezzel együtt is, szerintem főként néhány más írót, irodalmárt provokált a könyv léte. Arra mutatott rá, hogy van itt valaki, aki tud írni, a szónak a legteljesebb értelmében.

Részlet:” Én kifizettem a négyszáz forintot azért az ordítóan zöld kalapért, ami szerintem aránytalanul sok volt egy ilyen eladhatatlan és beszennyezett kalapért. A kalap ott lapult a fejemen, mint egy kis védtelen állat, akinek nincs hova hazamenni, és a Kele végre kinyitotta a bolt ajtaját.” A fejezet azzal zárul, hogy este egy koncerten vesz részt a főszereplő, ahol elhatározza, hogy valahogy meg kell szabadulnia a kalaptól. Ennek leírásával Attila kinyitott a szöveg további része felé. Jól csinálta! És ezt nem mindenki tudta megcsinálni akkor sem. Történetmesélésből, átvezetésből jeles.

És még annyi mindenből.. Mert ez csak egy azok közül a prózaírói erények közül, amiket Attila jól tudott alkalmazni a szövegeiben. „A csillogó tréningruhás öreg nő” érzéki leírása 20 évvel később is üt. Attilánál minden plasztikus, szinte tapintható közelségbe kerülünk a figurákkal és hétköznapi kusza gondolataikkal. A mindennapok leírása, rengeteg humorral, ami kapcsolatot teremt az élet különböző dimenziói között ezekben a szövegekben. Ellenpontozni is nagyon tudott. A humor mellett például a verses betétekkel, amiken nem érdemes komolyabb verstani kritériumokat számon kérni, mert szerepüket így is betöltik a hosszabb prózai részek között, van funkciójuk. Szereplők jellemét, magatartását, gondolatait, helyeket és helyzeteket árnyalnak. Más funkcióik is adódnak olykor. Például a prózai részekkel együtt segítenek túlélni a végtelen szomorúságot, ami szintén ott van ezekben a szövegekben. Legalábbis mostanában nemigen tudom ezen érzés nélkül olvasni Attila szövegeit.

Az abszurd mindennapi helyzetek és az erre reflektáló művészi mimika iránti érdeklődés sok emberben közös. Az abszurd jelenléte telitalálat Attila első kötetében! Később is több helyen. Még némi idő el fog telni, amíg képes leszek újraolvasni a Budapesti skizót, vagy a novellásköteteket (Szilvia szüzessége, Szex a nappaliban).

Emlékszem, Lengyel Péternek is tetszett a Cukor kékség. Mert ezen első kötet anyagát én először L. P. írói szemináriumán hallottam Attilától, ahová együtt jártunk kedden és csütörtökön este 19h-ra a Szerb utcai ELTE épületbe. Évekig. Talán 3 vagy 4 évig is tanított minket Péter. Attila messze az egyik legtehetségesebb tanítványa volt. Igen, féltékenyek is voltak a tehetségére, sikerére többen. A szemináriumból is, idősebb kollégák is. Legalábbis így emlékszem. Huszonévesen nem a hangját kereste, hanem olyan író volt, akivel számolni kellett! Felfigyeltek rá.. Innentől lett igazán nehéz az élete? Elfogadni a sikert, az emberi irigységet, a minket körülvevő hamisságot. Nem tudom.. Talán egyszer majd valaki ír erről.

Attila hiányzik nekem. Hallom magamban a legutóbbi telefonos beszélgetésünk. Megint majdnem sírok. Nyomott, nehéz érzéssel hívtam fel. Nem mertem megkérdezni tőle, hogy van. Utazott a városban, némi háttérzaj is nehezítette az értést. Mintha jó kedve lett volna, de hallottam a hangjában némi szomorúságot. Tudtam, hogy aznap nem fog műhelybe jönni.

Ha létezik valami ebben a világban, amiről el tudom fogadni, hogy a benne lévőknek presztízst jelent, akkor a könyvei hátuljában lévő köszönetnyilvánítás az. Ez megint valami, amit más írók itthon nem vagy a legritkább esetben csináltak. Amerikai módi, mondták többen, mimikájukkal is a lesajnálást éreztették. Szerintem ezek az írók tévedtek, fontos dolog a köszönetnyilvánítás a könyvek végén! Nekem fontos, hogy Attila egyik könyvében (Szilvia szüzessége) ott a nevem. Több ember nevével együtt a régi műhelyemből. Csalog Zsolt nevével együtt, akihez egy ideig együtt jártunk szociografikus írói technikák szemináriumra. Korántsem vagyok biztos abban, hogy egyáltalán mondtam-e bármi használhatót valamelyik kötetbeli szövegéhez írás közben. Újraolvasásnál persze rengeteg minden eszembe fog jutni.. Ha nem, hát az sem baj! Biztosan élvezni fogom a remek szövegeket! Tudott írói koncepciót építeni. A koncepció köré egy szerves világot alkotni. Szíve, az nincs mindenkinek. Neki volt.

15 évvel később említett egy szöveget, amit épp nem talált, de dolgozni szeretett volna rajta.. Elővettem a szemináriumi dossziémat, kiemeltem, és elvittem neki a szövegét. Tehettem volna érte többet is, sokkal többet!

Fáztam azon a régi őszi napon. A kissé már hideg fény nem melegítette fel a testem. A kávézóból az akkor bekerítetlen Károlyi-kertbe léptem. Tudtam, hogy hol vagyok, de nem tudtam, mikor. Azt mondják, a hosszabb ideig Budapesten élők gyakran járnak így. Az ital sem melegített már. A beszélgetés leült, elköszöntünk. Már nem voltunk annyira fiatalok, legalábbis akkor azt gondoltam, hogy nem vagyunk már azok. Most meg azt gondolom, hogy de igen, akkor még nagyon fiatalok voltunk! Attilának gyakran volt csaja. Legalábbis így emlékszem. Nem fájt, mert szerelmes voltam! Azt hittem, másba.

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top