Archív

Mesemúzeum nyílik Budapesten

mesemuzeum

Az intézmény alapötlete Kányádi Sándor Kossuth-díjas költőtől származik.

A szeptember 30-án nyíló Mesemúzeumban egy első kerületi iskola tanulóinak tartanak órát 2012. szeptember 28-án. A Mesemúzeum és Meseműhely az első olyan intézmény, amelynek a mese áll a középpontjában. Az I. kerületi Döbrentei utcában található múzeumban egy állandó és egy időszaki kiállítás, valamint műhelyfoglalkozásoknak, színházi és bábelőadásoknak helyet adó fogadótér kapott helyet.

Az alapkoncepció az volt, hogy a ház minden szegletét töltse be a mese. Ez már a ház kapujában elkezdődik, ahol a több mint 200 éves épület történetével ismerkedhetnek meg a látogatók. A műhelyben létrehoztak egy olvasó-, egy hallgató és filmkészítő kuckót, ezenkívül egy színpadot is. A mesemúzeum könyvállományát a Pagony és a Móra Könyvkiadó adta össze.

mesemuzeum 2 Az állandó kiállítás a Magyar tündérmese világa címet viseli, amelynek keretében a látogatók bejárhatják a mese útját, találkozhatnak a tündérmesék állandó szereplőivel, átvághatnak a sűrű, sötét erdőn, a próbák után pedig egy trónszék várja őket. Az időszaki kiállításon a magyar mesegyűjtés első száz évét ismerhetik meg az érdeklődők.

A tervek szerint más intézményekkel közösen évente néhány nagyobb rendezvényt is fognak tartani, például mesefesztivált, könyv- és játékvásárt, vers- és mesemondó találkozót.

Az intézményt a PIM működteti.

MTI Fotó: Kovács Attila

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top