Archív

A Magyar Írószövetség a göteborgi könyvvásáron

bookfest20

A Balassi Intézet erre az alkalomra svéd nyelvű ajánlót is megjelentetett, amelyben Fehér Béla, Hász Róbert, Háy János, Kiss Judit Ágnes, Lipcsey Emőke, L. Simon László, Szentmártoni János, Szécsi Noémi, Tar Károly, Temesi Ferenc és Tóth Krisztina művei szerepelnek.

A Magyar Írószövetség is részt vesz a csütörtökön kezdődő göteborgi könyvvásáron, amely a frankfurti után Európa második legnagyobb könyves seregszemléje.

A vásáron a kiadókon és szerzőkön kívül újságírók, politikusok, kutatók és különböző szervezetek, intézmények képviselői is megjelennek. Az esemény egyik fénypontja az előző évi irodalmi Nobel-díjas szereplése: idén a svéd Tomas Tranströmer költő látogat el a vásárra. Szereplésének az is aktualitást ad, hogy ebben az évben a vásár témája az északi országok irodalma – olvasható a Magyar Írószövetség kommunikációs ügynökségének közleményében, amely arra is kitér, hogy az eseményen Magyarország részvételét a Balassi Intézet szervezi.

Magyarország pavilonnal és különböző előadásokkal vesz részt a vásáron azzal a céllal, hogy a svéd közönségnek bemutassák a magyar irodalom gazdagságát és sokszínűségét határon innen és túl. A svédek által kedvelt és jól ismert szerzők további népszerűsítése mellett az is cél, hogy olyan kortárs magyar írókra, költőkre is felhívják a figyelmet, akiket eddig még nem ismerhetett meg a svéd közönség.

A Balassi Intézet egy erre az alkalomra készült svéd nyelvű ajánlót is megjelentetett, amelyben kortárs szerzők – Fehér Béla, Hász Róbert, Háy János, Kiss Judit Ágnes, Lipcsey Emőke, L. Simon László, Szentmártoni János, Szécsi Noémi, Tar Károly, Temesi Ferenc és Tóth Krisztina – művei szerepelnek.

Szombaton Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke részt vesz a Svéd-magyar kapcsolatok című kerekasztal-beszélgetésen, amelynek témája a fordítás, a könyvkiadás és a svéd-magyar irodalmi élet kapcsolódási pontjai. A beszélgetésen a két ország kiadóinak képviselői mellett részt vesz Gunnar Ardelius, a Svéd Írószövetség elnöke is, a beszélgetést Lipcsey Andersson Emőke író vezeti.

A göteborgi program részeként magyar írók is bemutatkoznak, így például Fehér Béla, Szécsi Noémi és Szentmártoni János vallanak művészetükről, Tomas Tranströmer magyar fordítója, Jávorszky Béla pedig a svéd irodalom magyar jelenlétéről beszél.

„A göteborgi bemutatkozás szerves folytatása a tavasszal Oroszországban és Horvátországban tett látogatásainknak, illetve előzménye az októberi finnországi és a decemberben sorra kerülő berlini utazásunknak” – idézi a közlemény Szentmártoni Jánost, aki szerint a tavaly elindított, az írószövetség külföldi kapcsolatainak építését célzó törekvésekhez kiválóan illeszkedik a göteborgi meghívás.

Forrás: MTI

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top