Archív

Miklósa Erika szoprán a New York Maratonon fut

Miklósa Erika

A Kossuth-díjas operaénekes 1987-ig hétpróbaversenyző volt.

Elfogadták a szervezők Miklósa Erika nevezését a világhírű New York Maratonra, így a Kossuth-díjas operaénekes részt vehet a november 4-i futóversenyen.

Az évente csaknem 40 ezer futót vonzó maratonra újoncként bekerülni nagyon nehéz. Miklósa Erika nevezését a Metropolitan Opera (Met), a Nemzetközi Fair Play Bizottság és a Magyar Olimpiai Bizottság ajánlása alapján fogadták el. „Így ő lesz az első New York történetében, aki főszerepet énekelt a Metben és indult a város világhírű futóversenyén” – adta a Rózsavölgyi Szalon, ahol szombat este találkozhatnak az érdeklődők az énekesnővel. Miklósa Erika Grecsó Krisztián író vendége lesz és énekel is Harazdy Miklós kíséretében.

A Magyar Állami Operaházban szeptember 29-én mutatják be Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját, amelyben Miklósa Erika énekli Gara Mária szerepét. Az énekesnő emellett dolgozik a darab CD-felvételén is.

Miklósa Erika atlétaként kezdte pályafutását, 1987-ig hétpróbaversenyző volt, utána kezdődött énekesi karrierje. A művész idén kapott Kossuth-díjat az operairodalom szoprán szerepeinek emlékezetes, magával ragadó megformálásáért, a világ legjelentősebb operaszínpadait is meghódító, közönségét itthon és külföldön egyaránt fantasztikus zenei élménnyel megajándékozó előadóművészetéért.

A New York Maraton a világ legnagyobb hosszútávfutó versenyei közé tartozik, amelyen a résztvevők száma megközelíti a 40 ezret. Az első New York Maratont 1970-ben tartották, akkor még csak 127-en indultak, a nevezési díj 1 dollár volt. Az esemény mára többnapos üzleti eseménnyé vált, New Yorkban több mint 2 millióan szurkolnak az utcákon és világszerte több mint 100 millióan követik nyomon a tévéközvetítést.

Forrás: MTI, Fotó: La Femme – Nánási Pál

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top