Archív

Lázár Ervin földi nyomai Sárszentlőrincen

IMG 7574
Szombaton Sárszentlőrincen megnyílt a Lázár Emlékház – abban a községben, ahová az író valaha felső tagozatba járt a közeli Rácegrespusztáról. (Méhes Károly tudósítása)

A tervek régóta megvoltak, és most egy minisztériumtól elnyert 4 millió forintos támogatás segítségével, no meg rengeteg önkéntes, Lázár Ervin iránti szeretetteljes munkának köszönhetően elkészült az épület felújítása és berendezése. A nyitónap tanúsága szerint érdemes volt: már most zarándokhellyé lett a máskor bizonyára csöndes Tolna megyei település. Sok tisztelő IMG 7549és olvasó mellett itt voltak olyan régi pályatársak, mint Ágh István, Szakonyi Károly, Márkus Béla, a színész-barát Kézdy György vagy a fotós Moser Zoltán fotóművész (akinek íróportréiból kamarakiállítás nyílt a ház egyik helyiségében). És persze itt volt Vathy Zsuzsa író, Lázár Ervin özvegye (fönt balra), akinek szintén óriási szerepe volt az emlékház létrejöttében, már ami berendezést illet: neki kellett lemondania azokról a darabokról, amik ezentúl nem a budapesti otthonban őrzik a társ emlékét, hanem Sárszentlőrincen. Hiszen a számos fotó mellett itt látható Lázár Ervin alkotói sarka, íróasztalával, személyes holmijaival, és a fogason ott lóg kabátja és jellegzetes fejfedője is.
Ahogy E. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója beszédében emlékeztetett rá, az irodalom mindig szubjektív találkozás, de jó dolog fellelni az írók nyomát is itt-ott e hazában – immár több mint hatvan ilyen ház, emlékhely létezik, amit a PIM az állami vezetéssel, a mindig lelkes önkormányzatokkal, sőt, sok esetben uniós háttérrel igyekszik felújítani, óvni és a működésben segíteni.
A színes, természetesen főképp Lázár Ervin-mesékre alapuló műsorral egybekötött ünnepség végén L. Simon László kulturális IMG 7552államtitkár, Lázár Ervin egykori ifjú kollégája avatta fel az emlékhelyet.

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top