Archív

Ziherejsztű

bicyc

Egyedüli gyerek volt, szülei, amikor csak lehetett, kedveztek neki, keresztanyjától drága biciklit kapott. Ezért furcsa, hogy nincsenek gyerekkori emlékei a játékairól. Arról annál több, ahogy vizet hord.
(Bakos András írása)

Versenyen kívüli nagyanyám – így nevezzük, mert ő volt nagyapám második felesége, utána tata megint a vér szerinti nagyanyámat vette el – súlyos szembetegséggel küszködik. Ez a macula degeneratio, amely lassú, visszafordíthatatlan látásromlással jár. Prizmával és szemüveggel sem lát olvasni, viszont vannak éles emlékképei.
Például egy szakadékszerű, köves oldalú gödör, amelyen át kellett mászni, zománcos kannával a kézben. Odafönn, három méteres magasságban néha eldübörgött a vonat. Megvárta, aztán fölkapaszkodott, át a síneken, a túlsó oldalon pedig egy ugyanilyen mély gödrön kellett kersztülvergődni. Szinte pihenésnek számított az a fél kilométer séta a gyöpön a gémes kútig. Teleöntötte a kannáját, és vitte vissza, árkon-bokron át, a baktói földön dolgozó szüleinek, a napszámosoknak. Jó párszor előfordult, hogy valamelyik gödörben megbotlott, kiborult a víz. Ilyenkor vissza kellett fordulni. Más volt a Fehér-tói csatorna partjánál lévő földjük, mert onnan egy kúriába kellett besétálni, sima úton. Az udvaron ártézi kút működött, finom vizet adott, és ha a gazdaasszony meglátta őt a kannával, mindig kijött hozzá, adott neki egy szem cukrot. Örült, amikor ide jöttek kapálni, és gyűlölte a baktói földet, az pedig bosszantotta, hogy a szülők nem hajlandók tudomást venni erről a lényeges különbségről. Szintén éles emléke innen, hogy a kúria gazdája, aki feleségéhez hasonlóan barátságos ember volt, egyszer a kúria melletti földjét szántotta. Fiatal, szeleburdi lovai voltak, néha meglódultak, olyankor nagyon kellett kapaszkodni az eke szarvába, és csak úgy lóbálódzott, röpködött a sárga csillag, amit ziherejsztű tartott az ingjén.
Azt gondolnánk – meséli –, hogy a memória kopik, a meglévő emlékképek csak fogynak. Biztosan fogynak is, de közben néha egy-egy szó hallatán bevillan valami, amiről nem is tudta, hogy megvolt még. Ezért szeret beszélgetni, és hallgatni; az arcokat nem ismeri meg, a mások szájából hallott szavak azonban ilyen emlékképeket hívnak elő.
A memória törvényszerűségei mégis kegyetlenek. Ő egyedüli gyerek volt, szülei, amikor csak tehették, kedveztek neki, kübekházi keresztanyjáéktól biciklit kapott ajándékba, ami nagy értéknek számított. Játszhatott vele eleget, ahogyan más játékaival is – olyan emléke még sincsen, hogy játszik valamivel, otthon, nyugodtan. Most abban mesterkedik, hátha meghallja azt a szót, amely segít emlékezni, legalább arra, milyen színű volt az a bicikli.

Fotó: Farkas Judit

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top