Archív

Menő dolog Pussy Riotnak lenni

Meno Pussy

Név nélkül nyilatkoztak az orosz punkegyüttes szabadlábon lévő tagjai a Novaja Gazeta című független napilapnak. (Kegyes Csilla tudósítása)

A különc, olykor megbotránkoztató akcióiról, így az együttes három tagja elleni eljárás alapjául szolgáló februári, a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházban elhangzott Putyin-ellenes „imáról” híressé vált csoportban állítólag nincsenek állandó tagok.

Egyikük szerint azért vették őrizetbe Nagyezsda Tolokonnyikovát, Marija Aljohinát és Jekatyerina Szamucevicset a hatóságok, mert azt gondolták, hogy ők a legfontosabbak, holott közöttük nincs vezető, az akciók létrehozásában mindenki részt vesz. Épp ezért tisztában vannak azzal, hogy bármikor lefoghatják őket is.

A Pussy Riot szabadlábon lévő tagjai társaik előzetes őrizetben tartásának körülményeiről elmondták: a leveleket átvizsgálják, a lányok csak a bírósági tárgyalóteremben látják hozzátartozóikat. A fél év alatt Marija és Nagyezsda nem láthatta gyermekét, Mariját ezzel zsarolták is.

Az előzetesből mindenki a börtönbe vágyik, mert az ítéletig állandóan nyomást gyakorolnak a gyanúsítottakra, hogy vallja magát bűnösnek – állították.

Nagyezsda Tolokonnyikova az ítélet előtti nyilatkozatában ugyancsak a Novaja Gazetának azt mondta, hogy a vizsgálótiszt és munkatársai folyamatosan azt sulykolták, hogy megbánást kell tanúsítaniuk, és akkor elengedik őket. Ellenkező esetben ki három, ki négy év átnevelő táborral fenyegette őket.

A moszkvai bíróság pénteken két év javító-nevelő telepen letöltendő büntetésre ítélte a Pussy Riot három tagját, bűnösnek találva őket „vallási gyűlölet által motivált garázdaság” vétkében.

Az Interfax orosz hírügynökség hétfőn közölte, hogy a moszkvai rendőrség a feminista punkegyüttes még szabadon lévő tagjai ellen körözést adott ki.

Ha kened-vágod az oroszt: www.novayagazeta.ru/society/54023.html

Forrás: MTI

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top