Archív

Két év börtönre ítélték a Putyin ellen tüntető punk lányzenekart

Pussy 3

A szólásszabadság nyílt és otromba megsértésének nevezte a Pussy Riot orosz punk lányzenekar három tagjának kétéves börtönbüntetésre ítélését az Amnesty International Magyarország igazgatója.

Két év börtönbüntetésre ítélte pénteken a moszkvai bíróság a Pussy Riot orosz punkegyüttes mindhárom tagját.

Az öt hónapja letartóztatásban lévő 24 éves Marija Aljohina, a 22 éves Nagyezsda Tolokonnyikova és a 29 esztendős Jekatyerina Szamucevics az ítélet szerint „vallási gyűlölet által motivált garázdaságot” követett el, amikor a moszkvai Megváltó Krisztus Székesegyházban idén februárban maszkot viselve, gitárokkal „imádkozott” a Szűzanyához, hogy űzze el Vlagyimir Putyint, az azóta megválasztott orosz államfőt.

Az ügyészség augusztus hetedikén három év börtönbüntetés kiszabását kérte. A bíróság ezt egy évvel enyhítette. A bíró indoklásában kifejtette, hogy a perbe fogottak személyiségzavarral küszködnek, ugyanakkor teljes mértékben tisztában voltak tettük sértő voltával és annak következményeivel. Mélyen megsértették a pravoszláv hívőket.

Az ítélet ellen – amelyet a Pussy Riot perbe fogott tagjai nyugodtan, mosolyogva, míg a tárgyalóteremben lévő szimpatizánsaik füttyel és „szégyen” bekiabálásokkal fogadtak – a három fiatal nő ügyvédei fellebbezést nyújtanak be. Kegyelmet azonban nem kérnek – jelentette be Nyikolaj Polozov ügyvéd.

Nagyezsda Tolokonnyikova az ellenzéki Novaja Gazetának nyilatkozva az ítélethozatal előtt azt mondta: „Kérjen tőlünk Putyin kegyelmet!”.

Mihail Fedotov, az államfő mellett működő emberi jogi tanács elnöke szerint a büntetést enyhíteni fogják. A szakember, több más neves jogvédővel és ellenzéki politikussal együtt korábban nem egyszer szót emelt a feminista punkegyüttes mellett, túl szigorúnak tartva az ellenük lefolytatott bűnügyi eljárást és vizsgálati fogságban tartásukat.

Joszif Kobzon, a hatalom által elismert orosz táncdalénekes az ítéletre reagálva szintén sokallta a két év börtönbüntetést.

Más közszereplők ugyanakkor elítélték a Pussy Riot székesegyházi akcióját, az egyház és a társadalom elleni támadásként értékelve azt.

Az orosz ortodox egyház a kezdettől fogva szigorú büntetést kért a botrányt kiváltó punkegyüttes tagjaira. Az Egységes Oroszország párt szerint a Pussy Riot tagjai elleni ítélet komoly figyelmeztetés a provokációk szervezői számára.

A nagy bel- és külföldi visszhangot és tiltakozást kiváltó akció miatt perbe fogott fiatal nők ítéletének kihirdetése, illetve indoklása három óra hosszáig tartott. Moszkva Hamovnyiki kerületének bírósági épülete körül több száz mellettük tüntető és főként hívőkből álló ellentüntető gyűlt össze. Többeket lefogtak az engedély nélkülinek minősített tiltakozó akció miatt. A tömeg nem oszlott fel az ítélethirdetést követően sem.

Pussy 1 Garry Kaszparov volt sakkvilágbajnokot az elsők között állították elő. A rendőrség eljárást akar ellene indítani, mert állítólag megharapta a vele szemben intézkedő rendőrt. Szemtanúk szerint több rabszállító is elhajtott a bíróságtól a lefogottakkal, akik között újságírók is voltak.

Kaszparovon kívül számos más ismert orosz ellenzéki is megjelent az ítélethirdetésen, hogy támogatásáról biztosítsa a punkegyüttes perbe fogott tagjait, így Borisz Akunyin író is. Alekszej Navalnij, a neves blogger a teremben foglalt helyet.

A tüntetők közül többen színes maszkot viseltek, a plakátokon Szabadságot a Pussy Riotnak felirat volt látható. A nap folyamán Moszkva több köztéri szobrára, így Mihail Lomonoszov, a nagy tudós szobrára és a Belorusz pályaudvar partizánjaira is került ezekből a Pussy Riot tagjai által a székesegyházban viselt maszkokból.

A szólásszabadság nyílt és otromba megsértésének nevezte a Pussy Riot orosz punk lányzenekar három tagjának kétéves börtönbüntetésre ítélését az Amnesty International Magyarország igazgatója az együttes melletti szimpátiatüntetésen pénteken Budapesten.

A mintegy hatvan ember előtt mondott beszédében Jeney Orsolya arról beszélt, hogy az orosz bíróság pénteki ítélete után szervezetük „lelkiismereti fogolynak” tekinti a zenészlányokat.

A magyarországi szervezet vezetője úgy ítélte meg, attól függetlenül, hogy a lánycsapat akciója – amikor február 21-én a moszkvai Megváltó Krisztus székesegyházban a Szűz Mária, válts meg minket Putyintól! című dalt adták elő, színes maszkokkal az arcukon – megbotránkoztathatott többeket, az még bőven bele kellett volna hogy férjen a véleménynyilvánítás szabadságába. Véleménye szerint a fellépésüket legfeljebb szabálysértésnek kellett volna minősíteni.

Mint mondta, az ellenük való, „visszásságokkal teli” eljárás politikai motivációjú volt, ami „újabb bizonyíték az orosz igazságszolgáltatás romlottságára és a törvényesség hiányára”. A bírósági ítélettel az egész orosz társadalomnak üzennek, „hogy itt kritikának nincsen helye.”

Forrás: MTI, fotó: Szigetváry Zsolt

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top