Az a gyanúm, hogy bizonyos értelemben önéletírás: egy tökös vénember szeretnék majd lenni százévesen, gondolja az író – Kémeri Attila kritikája Jonas Jonasson: A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt című könyvéről.
Nem tudom Önöket meghatják-e az olyan harsogó könyvborítók, amelyek nagy, színes betűkkel hirdetik, hogy „világszerte több mint ennyi meg ennyi ezer eladott példány”… Nos, belőlem a szkepszist hozza ki az ilyesmi, meg az is, amikor a címoldal nem kevesebbet állít, mint hogy „Az év legviccesebb könyve”. Ha szerelmes vagyok, akkor rendben van, ha azt mondom, hogy ő, a kedvesem a város legszebb nője, ám az irodalmat nem keverném össze a szexussal meg az ifjú hölgyek elbűvölési mutatójával.
A történet figurái többé-kevéssé hozzák az elvárt jellemeket: a rendőrfőnök hiú és színpadias, a gyagyást Einstein-nek hívják, a főhős bombaszakértő megjárta a világot, s nem mellékesen a világtörténelmet is alakítgatta. Az elhagyott tanyán a csaj egyedül él, s arany szíve van. Ja igen, a papucs meg büdös.
Kissé infantilis, ám fura mód mégis szerethető mesét hallottunk svédünktől ebben a döglesztő kánikulában. Csak az a könyvborító… csak azt tudnám feledni!
A regény üzenete talán annyi lehet, hogy a hosszú élet és a megkésett szerelem titka a politikai függetlenség. Vagy elvtelenség, ha úgy tetszik.
Jonas Jonasson vicceskönyve nem kevesebb, ám nem is több, mint egy új életet kezdő újságíró, televíziós producer szerethető-feledhető nyári, strandon olvasásra való öregregénye. Az a gyanúm, hogy bizonyos értelemben önéletírás: egy tökös vénember szeretnék majd lenni százévesen, gondolja az író, kilépni a rendszerből, csavarogni és jól becsajozni.
Ajánlom a Reader’s Digest olvasóknak, mert annál azért jobb.
Nem ajánlom a Rejtő Jenő rajongóknak, mert ők csalódni fognak.
Jonas Jonasson: A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt
ATHENAEUM KÖNYVKIADÓ
Fordította: Kúnos László
{jcomments on}
