Archív

Ennivaló a szép nénitől

Andrisnak fot

Szegeden született, anyja örökbe adta, az operettszínházban nőtt föl, a háború idején látta éhen pusztulni a ruhatár pultjához kötött lovakat. Ő készítette elő a bíróságon Rajk László rehabilitálását. Nem lehetett saját gyereke. Bán Teréz könyvéről először mégsem az jut az olvasó eszébe, hogy megrázó. (Bakos András könyvajánlója)

Pikáns, amikor megjelentetik egy ismert tudós följegyzéseit, és kiderül, hogy irigy, vádaskodó ember volt, a papírnak panaszkodott lassú előmenetele miatt. A szerző személye és a szöveg minősége miatt még lehet érdekes egy ilyen önéletírás, akkor is, ha lépten-nyomon ítélkezik mások fölött. De milyen az, amikor egy bíró írja meg az életét?

Bán Teréz Egy asszony másik élete című könyve ebből a szempontból érdekes, mert a Rajk Lászlónak és feleségének rehabilitációs tárgyalását előkészítő bírónő mintha megmámorosodott volna – ez is az ő szava – attól az elhatározásától, hogy nem fog ítélkezni senkin a saját történetében. Ettől erős és hiteles a szöveg, és talán attól is, hogy szemlátomást nem voltak írói ambíciói. Ha lettek volna, biztosan fel tudja használni a kezébe kerülő életanyagokat, mint az olasz Ugo Betti drámaíró és bíró. Bán Teréz azonban nem mások történetét akarta elmesélni, értelmezni, csak a magáét, az elejétől addig, amikor szerinte nyugvópontra jutott. Szegeden született ötgyerekes családban, szülei gyakran veszekedtek, és a világgazdasági válság idején úgy hagyták el Szegedet, hogy a két legkisebb gyereket örökbe adták. Irány Budapest, gyalog. „Nekem a város soha véget nem érő menés és botorkálás volt” – írja, azt is, hogy egy gesztenyeárus asszony elzavarta a kályhája mellől. A nagyváros nála mégis inkább a jóindulat és részvét színtere. A szerencsétlen családot megsajnálja egy úriasszony, felhívja a lakásába, és megteríttet a konyhaasztalon. „Alig mertem enni, mert féltem, hogy egyszer csak eltűnik minden. Ebéd után papírokat hoztak, amikbe húsokat, szalonnát, kenyeret és más élelmet csomagoltak, és utunkra engedtek. Napokig ettük a szép nénitől kapott ennivalót.” Máskor találkoznak egy hazafelé tartó vidám, hangos társasággal, amely megáll és elcsitul előttük. A csapatból egy férfi, Bárdos Artúr, az Operettszínház igazgatója kifaggatja őket, honnan jöttek, és intézkedik, hogy a család szállást kaphasson éjjelre az intézmény orvosi rendelőjében. Terézt magához veszi egy gyermektelen házaspár, és a vér szerinti szülők megkönnyebbülve eltűnnek. A kislány fogadott apja zsidó, a munkaszolgálat elől a színházban bujkál; az ostrom alatt a ruhatár pultjaihoz katonalovakat kötnek. Teréz a háború után jogot tanul a Szovjetunióban, aztán itthon szerencsésen választ magának párt, férjet, és miközben többé-kevésbé mindent elér, amit szeretne, saját gyerekük nem lehet, ahogy örökbefogadó szüleinek. Nagyon jellemző, ahogyan ezt az orvos közli vele.

„Milyen érdekes, elítélésemkor két vádlóm volt, az ügyész és a védőm, most pedig két védőm van, az ügyész úr és a védőügyvédem” – mondja a regényben Rajk László felesége a rehabilitáláskor. A tudomásul vétel gesztusához volt joga többnyire a könyv elbeszélőjének is, de azért meggyőzi az olvasót arról, hogy azért lehetett így teljes életet élni. Csak az a kérdés marad, hogy ha ez Bán Teréz másik élete, milyen lehetett „az egyik”? Mi maradt azoknak, akik személyesen ismerték őt, de mindezt nem tudták róla? Még sincs itt minden? Mi fontos létezhet még azon túl, hogy egy 80 éves asszony szemérmesen, de azért érzékletesen leír mindent, azt is, hogyan szerelmeskedett fiatal korában a férjével?

(Podmaniczky Művészeti Alapítvány, Librarius Könyvek, 2012)

Fotó: Farkas Judit, Szeged

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top