Archív

Bocsásson ki sorsjegyet!

sorsjegy

Először is állítsuk azt, hogy csak és kizárólag a nemzet vagy az emberiség érdekében bocsátjuk ki a papírocskánkat, darabonként kétszáz forintért. (Nógrádi Gábor Hogyan lehetünk milliárdosok? című sorozata)

Tudja miért hívják a sorsjegyet sorsjegynek? Mert megváltoztatja az emberek sorsát. No, persze csak azokét, akik a sorsjegyet kibocsátják! Ők ugyanis milliárdosok lesznek. Ezért ajánlom jó szívvel, meggazdagodni vágyó olvasóinknak ezt az évszázadok óta bevált módszert.

Megjegyzem, a sorsjegy vásárlói is gazdagabbak lehetnek. Némi tapasztalattal. Megtanulhatják ugyanis, hogy ne dőljenek be tízszer ugyanannak az ócska trükknek. Elég, ha kilencszer bedőltek. Ennek megtanítása persze nem érdekünk (dőljön csak be a pancser huszadjára is!), úgyhogy nagy, kábító tűzijátékot kell csinálni, ha sorsjegyet adunk ki. Milyen tűzijátékra gondolok? A szavak és az ígérgetések tűzijátékára.

Először is állítsuk azt, hogy csak és kizárólag a nemzet vagy az emberiség érdekében bocsátjuk ki a papírocskánkat, darabonként kétszáz forintért. Ezzel akarjuk támogatni például a szegény magyar sumóbirkózókat, a hármasikerszülést, meg az elhunyt szingaléz harcosok árváit. Természetesen tartsuk meg a szavunkat, és minden sorsjegyből nyolc és fél fillért a tévékamerák össztüze előtt utaltassunk át a kitűzött cél érdekében, miközben mindezért nyilvánítassuk magunkat szentté.

Tűzijátékunk része legyen annak világgá harsogása is, hogy sorsjegyünkkel akár egymillió forintot is lehet nyerni. Miután a mamánk megmondta, hogy hazudni tilos (ha vele beszélünk), mi is helyezzünk el egy egy milkó forintot érő sorsjegyet, minden százezres csomag egyikében. Ha aztán valakinek lesz pofája kihúzni éppen azt az egyet, akkor véres kardon hordozzuk körbe a nyertest az országban, meg a médiában.

Felhívom a figyelmet arra is, hogy a sorsjegyek között különleges karriert futott be a kaparós.

Az emberek imádnak kaparni!

Amíg ugyanis kaparnak, addig arról álmodozhatnak, hogy ők nyerik meg az egy milkót, és így majd megvehetik a zenélő mosogatógépet, amire semmi szükségük nincs, de a szomszédnak már van olyan. Aki pedig álmodozni akar, az fizessen és kaparjon.

Nekünk kapar a kurta!

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top