Archív

Ibsen darabja a legsikeresebb előadás az Avignoni Fesztiválon

ThomasOstermeier

„A politikusok ebben a darabban a demokráciáról beszélnek, de a valódi döntéseket a többség megkérdezése nélkül hozzák meg” – mondta Thomas Ostermeier rendező. (Venczel Katalin riportja)

Az Avignoni Fesztiválon ugyan nem osztanak díjakat, a programból azonban egyértelműen kiemelkedik Ibsen A nép ellensége című darabjának osztatlan szakmai és közönségsikert aratott előadása, amelyet a kortárs német színház egyik legnagyobb mesterének tartott Thomas Ostermeier rendezett.

A produkciók többsége megosztotta a közönséget Európa legjelentősebb színházi találkozóján, a sztárrendezők (a díszvendég brit Simon McBurney, az olasz Romeo Castellucci, a francia Arthur Nauzyciel és Stéphane Braunschweig) előadásairól hatalmas viták alakultak ki. A mértékadó kritikusok azonban abban egyetértenek: formájában és tartalmában is jelenleg a német színház a legjobb Európában.

Thomas Ostermeier, a berlini Schaubühne színház igazgatója és társulata tizenkettedik alkalommal kapott meghívást az Avignoni Fesztivál hivatalos programjába, ahol már az ötödik Ibsen-adaptációjukat mutatták be. A gazdasági érdekek demokráciát korlátozó hatásait vizsgáló előadásukat minden este állva és ovációval ünnepli a fesztiválközönség.

A Stockmann doktor drámájáról 130 évvel ezelőtt született norvég darabot a német rendező aktualizálta: a történetet a mai korba helyezte, a főszereplőket pedig fiatalította. Az előadás egy kisvárosban játszódik, ahol a fürdőorvos a gyógyfürdő bezárását szorgalmazza, mert annak vize fertőzött. Polgármester bátyja azonban tiltakozik a terv ellen, mivel ezzel a lépéssel a város elveszítené legfőbb bevételi forrását, a vízvezetékek cseréjéhez pedig adóemelésére lenne szükség.

Az orvos összehívja a város lakóit, hogy elmondja nekik, mire jött rá. Miközben feláll a színpad közepére helyezett pulpitusra, és a mondandójába kezd, a többi színész lemegy a kivilágított nézőtérre és onnan kezdenek vitatkozni vele. A közönség hirtelen egy valódi gyűlés részese lesz, spontán megtapsolja az orvosnak a liberális gazdaságot és annak képviselőit ostorozó szavait, akit ezért egy másik szereplő lefasisztáz, amit az orvos kikér magának.

A színészek buzdítására ekkor a közönség is bekapcsolódik a beszélgetésbe, s már képtelenség eldönteni: beépített statiszták vagy pedig valódi nézők kérnek szót a mintegy tíz percig tartó politikai vitában, amelyben Németország fasiszta múltjától a fukusimai katasztrófáig számos téma előkerül.

„A politikusok ebben a darabban a demokráciáról beszélnek, de a valódi döntéseket a többség megkérdezése nélkül hozzák meg” – hangsúlyozta a rendező Avignonban. Hozzátette: „Ma az alapvető kérdés az, hogy mit lehet kezdeni ezzel az ördögi gazdasági rendszerrel, lehetséges-e igazi demokrácia a liberális kapitalizmusban” – mondta Ostermeier, aki saját megfogalmazása szerint „szociológiai színházat” csinál.

„Arra a naivitásra akartam rávilágítani, ami a baloldali értelmiségre jellemző, és amely gyakran vesztesként kerül ki a napi csatározásokból” – fejtette ki. Szerinte Ibsen ebben a darabban a gazdaság által irányított demokrácia ellen vette fel a harcot. „Ugyanakkor ez olyan területre vezet, amely nagyon közel áll a szélsőjobboldalhoz, s ezt a félresiklást valóságos tragédiának érzem. A liberális demokrácia bírálatának megvan az a veszélye, hogy átcsúszik magának a demokráciának a tagadásába”.

A gazdasági válság ihlette a német Nicolas Stemann A kereskedő szerződései – üzleti komédia című előadását is, amelyet a Nobel-díjas osztrák Elfriede Jelinek Die Kontrakte des Kaufmanns című 2008-ban megjelent műve inspirált. „Azt gondoljuk a monetáris rendszerről, hogy racionális szisztéma, mivel számokkal dolgozik. Pedig bizalom nélkül az sem működik tovább” – vallja a rendező. Az előadás érdekessége, hogy a részvényeseket alakító színészek gyakorlatilag végig improvizálnak, a rendező „élőben”, a közönség előtt rendezi őket a színpadon.

A francia Bruno Meyssat 15 százalék című előadását az amerikai pénzügyi válság ihlette. A rendező és alkotótársai több hónapot töltöttek az Egyesült Államokban, hogy minél több hiteles információt gyűjtsenek össze közgazdászoktól és brókerektől arról, hogyan élték meg a válságot.

„A pénzügyi világ túlkapásai miatti düh vezérelt. Képtelenség a rádiót hallgatni, majd utána Moliere-rel foglalkozni” – mondta a Le Monde-nak a korábban klasszikus darabokkal foglalkozó rendező, aki több száz oldalnyi gazdaságfilozófiai munkát dolgozott fel az előadáshoz. „Száraz alapanyagból dolgoztunk, de olyan vizuális megoldásokat hoztunk létre, amelyhez a politikai vezetők saját szövegeit társítottuk” – hangsúlyozta Meyssat.

A 66. Avignoni Fesztivál július 28-ig tartó hivatalos programjában 36 előadást, köztük 25 – többségében európai, emellett dél-afrikai, kolumbiai és libanoni – ősbemutatót láthatnak a színházrajongók a dél-franciaországi kisváros mintegy húsz játszóhelyén, ahová három hét alatt 130 ezer nézőt várnak.

Forrás: MTI, fotó: wikipédia

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top