Archív

Könyv a náci háborús bűnösök elfogásának történeteiről

Zuroff

Efraim Zuroff izraeli történész, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ igazgatója dedikálta Az utolsó esély akció – Küzdelem a náci háborús bűnösök felelősségre vonásáért című könyvét a kötet bemutatóján az Izraeli Kulturális Intézetben, Budapesten.

Efraim Zuroff a könyvbemutatón elmondta, felgyorsítaná az eljárást a volt kassai gyűjtőtábor parancsnoka ügyében. A jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ azt szeretné elérni, hogy a magyar hatóságok gyorsítsák fel az eljárást Csatáry László, a második világháború idején működő egyik volt kassai gyűjtőtábor parancsnoka ügyében, tekintettel az egykori táborparancsnok életkorára.

A náci bűnösök felkutatásával foglalkozó Simon Wiesenthal Központ Csatáry Lászlót tartja a legkeresettebb háborús bűnösnek az egész világon. A Fővárosi Főügyészség április 20-án közölte, hogy Budapesti Nyomozó Ügyészség tavaly szeptemberben rendelt el nyomozást háborús bűntett elkövetésének gyanúja miatt a 95 éves Csatáry László ügyében Efraim Zuroffnak, a Simon Wiesenthal Központ vezetőjének feljelentése alapján. Az ügyészség akkor azt közölte, hogy még nem hallgattak ki senkit gyanúsítottként.

Az utolsó esély akció – küzdelem a náci háborús bűnösök felelősségre vonásáért című könyve magyar nyelvű kiadásának bemutatóján Efraim Zuroff elmondta: hétfőn ellátogatott a budapesti főügyészségre, és azt kérte a főügyésztől, mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy Csatáry bíróság elé kerüljön, és ne tudjon elutazni Magyarországról. Az igazgató közölte, talált Ausztráliában egy kassai túlélőt, akinek – állítása szerint – kilenc rokonát „Csatáry küldte halálba”, közülük négy esetében külön utánajárással érte el, hogy Ukrajnába deportálják őket.

Efraim Zuroff szerint 15 ezer zsidó ember 1944-es deportálásáért volt felelős Csatáry László, akinek a kegyetlenkedéseire izraeli és egyesült államokbeli tanúk is emlékeznek.

Beszélt arról, hogy a holokauszttagadás fényében különös jelentősége van munkájuknak. Véleménye szerint a posztkommunista országokra jellemző, hogy nem tagadják ugyan a holokauszt tényét, de nem teszik világossá, hogy mindez kinek a felelőssége. Úgy véli, nem lehet egyenlőséget tenni a kommunizmus és a nácizmus bűnei között, mert a nácizmus egy adott nép „ipari módszerekkel” való kiirtását tűzte ki célul.

A 250 oldalas, magyar nyelvű kiadáshoz Efraim Zuroff külön előszót írt. A könyvben szerepel Kanadában, Ausztráliában és Angliában élő egykori náci háborús bűnösök elfogásának története, valamint a Zentai- és a Képíró-ügy is.

Forrás: MTI, Fotó: Soós Lajos

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top