Archív

Visegrádon táborozik a Fiatal Írók Szövetsége

visegrd

A 12. alkalommal megrendezendő tábor az idén a fiatal magyar irodalmárok “első Kárpát-medencei találkozója” szeretne lenni.

Az egymástól távol, különböző országban élő fiatal magyar szerzők kapcsolattartását, eszmecseréjét, szakmai kibontakozását segíti a Fiatal Írók Szövetségének (FISZ) nemzetközi irodalmi tábora, amelyet július 18. és 22. között tartanak Visegrádon

A táborban tapasztalt pályatársak műhelycsoportokban segítik a fiatal alkotókat: a prózaműhelyt N. Tóth Anikó író, irodalomtörténész mentorálja; a lírát Németh Zoltán költő, író, irodalomtörténész vezeti; a műfordítók műhelyvezetője pedig Elekes Dóra műfordító, szerkesztő lesz.

Esténként Tóth Krisztina író-költő, Szilágyi István író és Spiró György író lesz a beszélgetések vendége, valamint hazai irodalmi folyóiratok is bemutatkoznak kerekasztal-beszélgetéseken.

A táborban is megrendezik az úgynevezett “kritikustusát”, amely a FISZ kritikai beszélgetéssorozata. Ez alkalommal a tusa tárgya két olyan könyv lesz, amely a FISZ gondozásában jelent meg: Izsó Zita Tengerlakó című verseskötete és Falvai Mátyás Gépindák című novelláskönyve.

Esténként nyitott felolvasásokat tartanak, csütörtökön az Ambroozia.hu webfolyóirat szerkesztői és szerzői gárdája mutatkozik be, szombat este a FISZ Fényírás című programsorozatának folytatásaként “irodalmi szövegeket feldolgozó fényinstallációval feldobott buli” zárja a napot.

A péntek a születésnapokról szól – olvasható a közleményben. A tízéves Erdélyi Magyar Írók Ligájáról Király Zoltán, László Noémi és Karácsonyi Zsolt beszélgetnek.

A FISZ ősszel ünnepli megalakulásának 15. évfordulóját: az alapítók, a régi és jelenlegi elnökök, Bednanics Gábor, Bengi László és L. Simon László beszélnek majd a szervezet korai éveiről. A születésnapon hirdetik ki a FISZ alkotói pályázatának eredményét is.

A szervezők kiemelték: a táborba bármely fiatal vagy pályakezdő alkotó, irodalomkedvelő, szakmabeli jelentkezhet a FISZ blogján (www.fiatalirok.blog.hu) található jelentkezési lap kitöltésével.

Forrás: MTI

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top