Archív

Hemingway 47 befejezést írt a Búcsú a fegyverektől c. regényhez

hemingway 2

Az író a The Paris Review című lapnak 1958-ban – két évvel öngyilkossága előtt – elmondta, hogy 39-szer írta át a regény végét.

Ernest Hemingway 47 befejezést írt a Búcsú a fegyverektől című mesterművéhez, most az író örököseinek köszönhetően mindegyiket megismerhetik az olvasók.

A Nobel-díjas szerző 1929-ben írta félig-meddig életrajzinak tartott könyvét, amely az I. világháborúban szerzett tapasztalataiból merít. Hemingway Olaszországban szolgált a Vöröskereszt önkénteseként.

Az író a The Paris Review című lapnak 1958-ban – két évvel öngyilkossága előtt – elmondta, hogy 39-szer írta át a regény végét, mert nem volt elégedett a befejezéssel. A The New York Times most megtudta: a mű legújabb kiadásába beleveszik az összes változatot – a kötet korai vázlataival és más bekezdésekkel együtt.

A regény befejezéseinek tényleges száma 47 – derült ki Seán Hemingway kutatómunkájából. Az örökös a bostoni Kennedy Elnöki Könyvtárban tanulmányozta a szerző összegyűjtött írásait.

Hemingway nemcsak a befejezésen, a címen is sokat hezitált, végül a most ismert címet – A Farewell to Arms – egy 16. századi versből, George Peele I. Erzsébet királynőhöz írt művéből választotta.

A mű alternatív befejezései egy külön függelékben olvashatók a 330 oldalas új kiadásban. A befejezések között van egy F. Scott Fitzgerald által javasolt is – írta a The Daily Telegraph című brit lap (http://www.telegraph.co.uk/culture/books/booknews/9378446/Ernest-Hemingway-wrote-47-endings-to-A-Farewell-To-Arms.html).

Forrás: MTI

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top