Archív

Alelnöke is lesz a Nemzeti Kulturális Alapnak

Négyéves időtartamra alelnök is kinevezhető a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) élére, aki a jövőben az elnök általános helyettese lesz, de önálló feladatköröket is kap.

Az erről rendelkező törvénymódosítást hétfőn 245 kormánypárti igen szavazattal és 91 ellenzéki nem ellenében fogadta el az Országgyűlés.

A változtatásokra azért volt szükség, mert L. Simon László – aki 2011 őszétől töltötte be az NKA elnöki posztját -, június 18-ától az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára lett. A változtatások lehetővé teszik, hogy széles jogkörrel, alelnöki pozícióban irányítsa a szervezetet.

A NKA elnöki tisztét betöltő ágazati miniszter eddig a feladatot delegálhatta, a jövőben azonban ezt nem teheti meg, vagyis az alap elnöke a mindenkori kulturális miniszter lesz. Változás még, hogy az NKA irányító szervének, azaz a bizottságának az alap elnöke és alelnöke is tagja lesz.

Az elnök és az alelnök feladatait végrehajtási rendelet határozza majd meg, valamint a pályázatokat elbíráló szakmai kollégiumok létrehozásának szabályait is rendeletben alkothatja meg a miniszternek.

A változtatások értelmében az alap elnöke és alelnöke megsemmisítheti vagy megfontolásra visszaküldheti a kollégiumok pályázatokkal kapcsolatos döntéseit.

A jogszabály egyes részei jövő évtől, míg más részei a kihirdetés napjától lépnek hatályba.

Forrás: MTI

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top