Archív

Art Moments: vizuális művészeti fesztivál

ams

Az irodalmi programok ötvözik a költészet, a zene, a tánc és az utcai festészet elemeit.

Egy központi helyszínnel, több művészeti ág megjelenésével jelentkezik az idén az Art Moments; a kortárs vizuális művészeti fesztivál csütörtöktől egy héten át a kiállítások mellett filmvetítésekkel, irodalmi, zenei eseményekkel és workshopokkal várja a közönséget Budapest belvárosában, az Erzsébet téren.

A hároméves múltra visszatekintő esemény, amely fiatal művészek munkáit mutatja be, korábban csaknem egy hónapon át tartott, mintegy ötven helyszínen. Idén a budapesti Design Terminálban és az Akvárium Klubban valósul meg a rendezvény, amely július 12-ig várja az érdeklődőket. Ezúttal nemcsak a képzőművészet, hanem szinte valamennyi művészeti ág megjelenik – mondta Erdélyi Szabolcs, a szervező Hybridart Management vezetője a keddi sajtótájékoztatón.

Az Art Moments Kortárs Vizuális Művészeti Fesztivál ingyenesen látogatható, egyes programjait júliustól szeptemberig vidéki városokban – Veszprémben, Debrecenben, Balatonfüreden, Pécsett és Tokajban – is bemutatják a szervezők. Erdélyi Szabolcs elmondta: az idén felvették a kapcsolatot a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesülettel, amelynek tagságából választották ki azt a 32 művészt, akinek alkotásait a Sejt című kiállításon mutatják be az Akvárium központi termében. A kiállítás egyben vásár is: a pályakezdő művészek munkáit meg is vehetik az érdeklődők.

A Mona Lisa képében című kiállításon, amelyet az Akvárium galériájában rendeznek meg, a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) intermédia tanszék hallgatóinak munkái láthatóak: a videókból, fotókból és diavetítésekből álló kiállítás különböző társadalmi, politikai és művészeti problémákra keres válaszokat.

A Colors magazin plakátkiállítása az egykori Erzsébet téri buszpályaudvar tranzit termében, a Design Terminálban látható. Zsikla Mónika művészettörténész, a fesztivál egyik kurátora elmondta, hogy a Colors magazin, amelyet 1991-ben alapított a Benetton cég, 40 országban jelenik meg, jelentős vizuális fórumot teremtve. A kiállítás az egyik alapító, a magyar származású amerikai grafikus, Kálmán Tibor emlékét idézi fel, aki az általa tervezett első 13 szám főszerkesztőjeként vizuális forradalmat vitt véghez – tette hozzá.

Erdélyi Szabolcs szólt arról, hogy a fesztivál öt napján filmeket is láthat a közönség: a szabadtéri programokon magyar alkotásokkal várják a nézőket, rövidfilmekkel kezdenek, majd este egy nagyjátékfilm látható. Gothár Péter Megáll az idő és Jeles András Kis Valentino című művét is vetítik, ám alapvetően fiatal filmesek – köztük Hajdu Szabolcs, Mundruczó Kornél, Török Ferenc és Kocsis Ágnes – munkáit ismerheti meg a közönség, a zenei napon pedig a Kodály-Method audiovizuális projekt alkotását mutatják be.

A zenei programok közül a Roma Hungaricum Művészegyüttes koncertjét emelte ki a szervező: az Akvárium Klub előtti színpadon pénteken 19 zenész VJ közreműködésével lép fel. Az irodalmi programok ötvözik a költészet, a zene, a tánc és az utcai festészet elemeit, a slam poetry hazai képviselői és a Grecsó testvérek is fellépnek a fesztiválon. Grecsó Krisztián író és Grecsó Zoltán táncművész családról, hagyományokról, sorsról, gyökerekről szóló, Szigorúan ellenőrzött vágyak című közös estje a hétfői programban szerepel.

Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, a többek között a – Design Terminált és az Akvárium Klubot is működtető – Forum Hungaricum Nonprofit Kft. támogatásával megvalósuló eseménysorozat célja, hogy a sokak által nehezen befogadható kortárs művészetet mindenki számára értelmezhető, szerethető formában mutatassa be. A fesztivál programjairól részletes tájékoztatás a www.artmoments.hu oldalon található.

Forrás: MTI

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top