Archív

Emike virágai

Az én drága kicsi lányom nem feledkezett meg az ő apcikájáról. – [NógiMesék – Nógrádi Gábor (Nógi) meséje]

Emike egy csokor virággal lepett meg a névnapomon.

Minden bűnét megbocsátottam azonnal.

Az én drága kicsi lányom nem feledkezett meg az ő apcikájáról.

Nagy dolog a nevelés!

Azt ugyan furcsálltam, hogy a csokréta csupa muskátli, mert ilyen virágcsokrot nem árulnak a piacon, de annál kedvesebb ajándék. Biztosan egy szegény nénitől vette az utcán. A néni eladja a virágait, hogy kenyeret vegyen belőle a gyerekeinek. Így aztán Emike két jó cselekedetet hajtott végre egy csapással: boldoggá tett engem és boldoggá tett egy szegény családot is.

Túláradó örömömet csak az az éktelen asszonyi visítás zavarta, amely betört a szobánkba.

– Segítség! Segítség! Vandál állat! Nézzék, mit csinált! Nézzék!

Kipillantottam az ablakon.

Pircsi néni, az egyik földszinti szomszédasszony kiáltozott.

Állt az erkélyén, és hangja betöltötte az utcát.

Az utcán sétáló emberek megálltak a kerítésnél, és elképedve néztek Pircsi néni felé.

Pircsi néni ide-oda lendítette a karját, úgy mutogatta a faládákban gondosan nevelt virágokat.

Vagyis hogy… a virágokat nem, mert azok nem voltak a faládákban. Csak a virágtövek.

De hova tűnt az a rengeteg muskátli?

Te jó Isten!

Csak nem…?!

Elakadt a lélegzetem. Megállt a szívverésem. Lebénult az agyműködésem.

Itt a vég. Vajon minden apa így végzi, vagy csak akinek virágot lop a gyermeke?

Lassan visszahúzódtam az ablakból, és Emikére néztem.

Emike a kis asztalánál rajzolgatott elmélyülten.

– Emike! – suttogtam. – Honnan van a muskátli?

– Most ne zavarj! – mondta Emike. – Rajzolok.

– Emike! – hörögtem, és megragadtam a virágos vázát, amibe kicsi lányom ajándékát helyeztem. – Utoljára kérdezem: honnan van a muskátli?

Emike felnézett.

– Honnan volna? – mondta derűsen. – Pircsi néni erkélyéről. Én szedtem.

– Emike! – vicsorogtam. – Mi az, hogy te szedted?

– Mi az, hogy: mi az, hogy te szedted? – csattant fel Emike. – Nem értesz magyarul, apcika? Én szedtem. A két kezemmel. Nem volt könnyű. Fel kellett mászni az erkélyre. Majdnem leestem. Aztán szépen le kellett szakítani a muskátlikat, hogy legyen száruk, és ne hulljon le a szirmuk. Inkább megköszönnéd az ajándékomat, mint hogy hörögsz itt, mint amikor nincs víz a csapban!

Vettem néhány mély levegőt.

Úgy szeretnék sokáig élni! Nem azt mondom, hogy százhúsz évig…! De mondjuk, harminc…

– Emike – leültem a fotelbe, hogy erőt gyűjtsek –, az a muskátli a Pircsi nénié volt.

– Tévedsz, apcika – mondta Emike, és folytatta a rajzolgatást. – A virág mindenkié. Ő csak locsolta. Kint volt az erkélyen.

– Akkor is az övé! – próbáltam besugározni kisleányom agyába az értelem fényét. – Az erkélyen is az övé, a szobájában is az övé, de még a kertben is az övé, ha ő ülteti, és ő locsolja! Érted? Felfogtad? És most megyek, kifizetem neki a muskátlik árát. Mert ami nem a tiéd, az magántulajdon, és azért fizetni kell! Ennyit egy butuska ötéves kislány is tudhatna!

– Most megbántottál! – csapta le a ceruzáját Emike. – Én virágot hozok neked a névnapodra, te meg lebutázol! De jön még kutyára dér! – És kirohant.

Én is kirohantam, és kifizettem Pircsi néninek a muskátlikat. Tízezer forint volt. Kicsit drága ajándék…

Másnap Emike gyönyörű földiepreket kapott a nagyikájától.

Nagy piros szemek ragyogtak a kis dobozban.

– Megkóstolhatom? – kérdeztem.

– Persze! – mondta kicsi lányom. – Száz forint egy szem. Mennyit kérsz?

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top