Archív

Séta a nemi erőszak ellen

Páli Margit - Séta

A nemi erőszakot övező társadalmi előítéletek ellen tiltakoznak szombaton a RibiSéta/SlutWalk résztvevői Budapesten.

Az érdeklődők a Deák téren gyülekeznek délután 4-kor, majd a Klauzál téren véget érő felvonulás után a Pepita Ofélia Bárban szakértőkkel beszélgethetnek este 7 órától – közölte a szervező az MTI-vel.

A SlutWalk mozgalom elsődleges célja, hogy tiltakozzon a nemi erőszakot övező társadalmi előítéletek ellen, követelje a személyes szabadság és önrendelkezés jogának tiszteletben tartását, az áldozatokat megillető tisztességes bánásmódot a hatóságok és a média részéről.

Mint írják, a nemi erőszakot, a szexuális zaklatást, a szexuális erőszak és a nők elleni erőszak egyéb formáit övező előítéletek áthatják a társadalmat, az igazságszolgáltatást és a médiát. Éppen ezért a szervezők célja hangsúlyozni azt, hogy valakit erőszakkal, fizikai erőfölénnyel, fenyegetéssel, vagy egyéb hatalommal akarata ellenére szexuális aktusra kényszeríteni minden esetben súlyos, emberi jogokat sértő bűncselekmény. A nemi erőszakot leszámítva kevés más bűncselekményre jellemző, hogy az áldozatot teszik felelőssé az őt ért erőszak miatt és nem az elkövetőt.

Az Országos Kriminológiai Intézet egyik kutatása szerint Magyarországon száz nemi erőszak esetből átlagosan maximum négy kerül a rendőrségre. Még kevesebben tesznek feljelentést, ha az erőszakot családtag követi el. Nem véletlenül keres ilyen kevés nemi erőszakot átélő nő jogorvoslati lehetőséget, hiszen az igazságügyi eljárás során újra traumatizálódnak és gyakran megalázó bánásmódban részesülnek: megkérdőjelezik szavahihetőségüket, magánéletükben vájkálnak, felelőssé teszik őket az elszenvedett erőszakért és sok esetben hamis vád címen ellenük indítanak eljárást – olvasható a közleményben.

További információt az érdeklődők a slutwalkbudapest.blog.hu oldalon olvashatnak.

Forrás: MTI

A képen Páli Margit: Őszi séta, (olaj, farost, 40×50) 38.000 Ft

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top