Archív

JAKkendő-díj kiemelkedő tehetségű pályakezdő prózaírók

nyakkend

Pályakezdő prózaírók kiemelkedő teljesítményét ismerik el a frissen alapított JAKkendő-díjjal, amelynek célja hogy a kötettel még nem rendelkező, 40 év alatti prózaírókat segítse pályájuk elindulásában.

A díj létrehozásának okairól Gaborják Ádám, a JAKkendőt alapító József Attila Irodalmi Kör Egyesület (JAK) elnöke kifejtette: bár a kortárs szépirodalmi és kulturális színtéren egyre többen fordulnak a prózaírás felé, sajnos a pályakezdő szerzők teljesítménye nehezebben követhető nyomon. Ezt a hiányt kívánja pótolni a JAKkendő-díj, melynek révén a kiemelkedő teljesítményt felmutató szerzők ismertséget szerezhetnek.

Az évenként odaítélendő elismerés a díjazott pályamunka JAK-füzetekben történő kiadásából és a szerzőnek járó kétszázezer forintos pénzjutalomból áll. A díj odaítéléséről szakmai kuratórium dönt, amelynek tagja Garaczi László József Attila-díjas író, Mikola Gyöngyi irodalomkritikus és Szvoren Edina Bródy-díjas író, valamint a JAK-füzetek mindenkori sorozatszerkesztői.

A MrSale öltönyüzlettel közösen alapított díjra pályázni szeptember 9-ig beküldött novelláskötettel, kisregénnyel, regénnyel vagy egyéb szépirodalmi prózai munkával lehet, a nevezési korhatár negyven év. A részletek a JAK honlapján (www.jozsefattilakor.hu) olvashatók.

A József Attila Kör a fiatal kortárs magyar irodalom 1989 óta működő szervezete, amelynek elsődleges célja a pályakezdő irodalmárok indulásának segítése, a legújabb kortárs magyar irodalom kutatása, eredményeinek bemutatása és eljuttatása a közönséghez felolvasó- és vitaestek, konferenciák és rendhagyó középiskolai irodalomórák szervezésével, valamint a JAK-füzetek és a Világirodalmi Sorozat kiadásával. A JAK emellett számos magyar és nemzetközi programsorozat, ösztöndíjprogram és fesztivál aktív résztvevője, a fiatal irodalmárok egyik fontos hazai érdekképviseleti szerve.

Jó tanácsok nyakkendőkötéshez:

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top