Archív

Képben vagyunk 12.: Ima

boszormenyi2

Szép pálinkaillat lengte körül mindet, de épp csak annyi, hogy el ne aludjanak a prédikáción. (Böszörményi Gyula: Ima című írása)

Te, aki vagy, mert a rettegő lélek által megteremtettél, s mégsem létezel, mert értelem el nem érhet, ügyelj most a szóra. Nincs hozzá akaratom, hogy letérdepeljek előtted. Emlékeim vannak csupán, vedd azokat magadhoz, ha kellenek.

Jött szegény Tüti, jött buzgón a templomba be. Fel nem fogta ésszel, hová teszi lótrágyától iszamós csizmáját, mert észt nem osztottak neki, mikor sorban állni lehetett eme adományért. Buta vigyor ült Tüti borostás képén; negyven együgyű homályban töltött esztendő ragyogása. Minden istenes vénasszonynak szépen biccentett, gyűrt kalapját hasához szorítva, mert látta, így szokás. Üdvözölte a férfiakat is. A bús, komoly, mogorva parasztokat, akik hétköznap a föld, most meg a templom miatt keltek korán. Szép pálinkaillat lengte körül mindet, de épp csak annyi, hogy el ne aludjanak a prédikáción. A gyermekeket azonban Tüti sem szóval, sem fővel nem üdvözölte, mert azok az ellenségei voltak neki. Túl gyakran, túl kegyetlenül gúnyolták a falu bolondját, semhogy bizalommal, szeretettel tudott volna az apró népségre tekinteni.

A templom hűs volt, csendes, kongóan üres, még akkor is, mikor emberekkel telt. A pap felment a szószékre. Beszélt, mélázott, dörgött, halkult és harsogott, amint azt kell, a Te nevedben. Mondott jót, mondott rosszat. Volt, aki hallgatta, mások észkereke viszont a holnap baján csikorgott.

Tüti állt a nagy ajtóban szépen, épp a küszöb belső felén. Figyelt. Nem tudta, mire, de érezte: a templomban figyelni kell, mert ott bármikor megtörténhet a csoda. Várt tehát a csodára, a beígértre, s így nem vette észre a suhancot, aki épp a templom előtt ment el, s ott tövig szívott cigarettáját gonosz vigyorral hopp, ügyesen Tüti csizmájának bő szárába pöccintette. Izgett csak elébb a szegény bolond, majd mordult mérgesen, de az előtte állók rája pisszegtek. A parázs azonban dolgozott, a borostás, nyűtt arc pedig szürkült, majd veresbe váltott, s mikor már nem bírta tovább, a száj kínjában felüvöltött:

– Tüti! A rohadásba’ mán, hát nagyon tüti! – s ezzel kiszaladt az istenes helyről, lerúgva a csizmát, s már hágott is bele az itatóba. A templom népe meg nézte, s röhögött, papjával egyetemben, a falu bolondjának kínján. Így és ekkor lett Tütiből Tüti, kinek lábát igen sütötte a felebaráti szeretet.

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top