Archív

A Sziget fesztivál története

szigetknyv

Igényes, alapos és olvasmányos könyvet írt a Sziget fesztivál két évtizedes történetéről Jávorszky Béla Szilárd rockzenei újságíró.

A Sziget – 20 év hév című kötet a szereplőkön, a számokon, a jelenségeken és sok fotón keresztül mutatja be az 1993-ban indult eseményt.

„Az emberi, a társadalmi, a politikai környezet, illetve ezek nagymértékű hullámzása és átalakulása formálta a hajdani civil kezdeményezésből professzionális programgyárrá, egyben nemzeti intézménnyé a Szigetet, és avatta az egész térség legjelentősebb, legsokszínűbb, egyben legellentmondásosabb kulturális eseményévé” – fogalmaz előszavában a szerző, aki korábban számos rock témájú könyv mellett tíz évvel ezelőtt már írt egy kötetet a fesztiválról.

Jávorszky Béla Szilárd a szerdai budapesti sajtótájékoztatón elmondta, hogy a mai negyvenegynéhány évesek számára, így neki is a Sziget első öt-hat évében történtek a legkevesebbek, ám azt is látja, hogy a baráti társaságot felváltó profi cég költ ma talán a legtöbbet magyar kulturális rendezvényre Magyarországon.

A könyvet gondozó Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatója, Kocsis András Sándor úgy vélte, hogy a Sziget története egyben a magyarországi rendszerváltás sajátos története, fontos kordokumentum, Bródy János pedig a szerzőt a magyar rockzene alapos és tárgyilagos megfigyelőjének nevezte.

„A mai gigarendezvény azt is megmutatja, mi mindent lehet még a mainstream kultúra mellé tenni, ez a hozzáállás pedig nem jellemző a regionális és más egyéb fesztiválokra. A könyv adatokkal és részletekkel szolgál és könnyen áttekinthető” – szögezte le drMáriás, a Tudósok együttes vezetője, aki 2005 kivételével valamennyi eddigi Szigeten fellépett. Mint felidézte, az első fesztiválon, 1993-ban az Inkaszámtan nevű formáció basszusgitárosaként a nagyszínpadon játszott az egykori Bizottság zenekar tagjaival.

Szintén egy kivétellel volt ott valamennyi Szigeten a Tankcsapda – a kivételt 2004 jelentette, amikor Lukács László, a csapat frontembere ejtőernyős balesetet szenvedett. A könyvbemutatón a zenész azt emelte ki, hogy a Szigethez szinte mindenkinek van valamilyen viszonya, mindenki hozzá tud szólni – kicsit úgy, mint a magyar focihoz.

„Ebben az országban, amely ennyire negatív, ilyen pozitív dolgot, Európa legjobb fesztiváljaként elismert eseményt csinálni tripla energiába kerülhet” – jegyezte meg Palotai Zsolt underground dj, szintén állandó Sziget-fellépő. Mint hozzátette, a 19 év alatt a legnagyobb változást a magyar és a külföldi látogatók arányának markáns változása jelentette, ami számára akkor volt a legszembetűnőbb, amikor ötezer francia előtt adott műsort.

Gerendai Károly, a Sziget egyik alapítója, mai ügyvezetője szerint a könyv elsősorban attól érdekes, hogy nem megrendelésre készült és kritikai elemektől sem mentes. „A Sziget a fő művem, ha lehet ilyet mondani, ma is időm nagy részét a szervezőirodán töltöm. Elsősorban rendezvényszervezőnek tartom magam, bár már csak bizonyos szegletével foglalkozom ennek a tevékenységnek” – mondta.

A Sziget – 20 év hév című kötet szerkesztője Csák Erika volt, a tervező Köböl Vera.

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top