Archív

Képben vagyunk 9.: Sóvárgás

ivacs1

Akkor határozom el, hogy olyan szeretnék lenni, mint a félkarú bácsi, akit semmi nem rettent vissza.” (Ivacs Ágnes Sóvárgás című írása)

Megmagyarázhatatlanul vágyom a tengerhez. Nemcsak nyáron és nemcsak télen, hanem mindig. Mindig is vágytam, holott tudom, kétséges olyasmi után vágyakozni, amiről fogalmunk sincs. Márpedig Kazincbarcikán nincsen tenger, ahogy Budapesten sem, többek között ezért alakult úgy, hogy húsz évig kellett várnom, hogy először megpillantsam az azúrkék csillogó vizet Nizzában. A vonat ablakához tapadva bámultam a végtelen kékséget, évekig belemenni sem mertem, attól féltem, ha megteszem, elveszítem a határtalanság érzetét, ami csak a határon maradva érzékelhető.

15552941 f9818da58fe85b2003ca3fb690200a25 mAztán Portugáliában, a Lisszabonhoz közeli Cascaisban, már szeretnék bemenni a vízbe, de csontrepesztően hideg az óceán. Eljátszom a gondolattal: milyen lenne az életem, ha tengerpartra születek, távol csupa száraz kis hazánktól. Vagy esetleg nem is én – ne essem mindjárt túlzásokba –, elég, ha a nagyanyám, és én kezdettől fogva nála töltöm a nyarakat. Amint megteszem az első lépéseket, nagyi örömében ölbe kap és visz a vízbe, csak úgy ruhástól, mert nem tud úszni – a helyi asszonyok konok gőgjével még büszke is erre –, és különben is hideg még a tenger így május táján, csak a bátrak és edzettek merészkednek be. Én persze rögtön sírva fakadok, mert egészen más a tenger bentről, mint a szárazföld biztonságából: tajtékos a víz és közelről csapnak föl az irdatlan hullámok. A szomszéd bácsi, akinek csak fél karja van, épp most jön kifelé a vízből, és gonoszul méreget minket. Megveszekedetten kapaszkodom nagyiba, aki rá se hederít a bácsira, mert mint mondja, mindenki törődjön a saját dolgával, pláne az ilyenek! De én tudom, hogy a bácsi is a bátrak közé tartozik, akik ilyenkor bemerészkednek a tajtékos vízbe, és úszni is tudnak. Akkor határozom el, hogy olyan szeretnék lenni, mint a félkarú bácsi, akit semmi nem rettent vissza.

Nagyi haját össze-vissza borzolja a szél, miközben a fülembe duruzsol. Ha történetesen magyarnak születik, egy Örkény egypercest is mesélhetne, azt, amelyikben az „öreg, csúnya és rossz szagú patkány” roppant megilletődésében, hogy a falábú házmesterkislány cicának nézte, elábrándozik, mennyire más lenne az élete, ha cicának születik, vagy – ne adj isten – falábú házmesterkislánynak.

Fotó: Josef Koudelka: Portugália, 1976.

A sorozat előző írása:

Képben vagyunk 8.: ÁlomBalaton

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top