Archív

Gyerekkönyvek Kun Fruzsi illusztrációival

arcok s formak

Arcok és Formák címmel a Kolibri Kiadó kétkötetes, Kun Fruzsi által illusztrált könyvéből érzésekről, formákról, ellentétekről és számokról tanulhatnak játékos formában a gyerekek; mindkét kötet a Színes világok sorozat része.

Kun Fruzsinak a kiadó adta meg a kérdéseket, ő pedig vegyes technikával készítette el hozzájuk az illusztrációkat: az alapot akrillal festette, majd számítógépen fejezte be. Először a Formák, ezt követően az Arcok című kiadványt egy hónap alatt rajzolta meg.

Az illusztrátor azért tartja fontosnak a tanítást célzó kiadványokban a humort, mert a gyerekek érdeklődését sokkal könnyebb felkelteni és folyamatosan fenntartani vicces figurák és ábrák segítségével.

Az Arcok című, 32 oldalas színes könyvben Kun Fruzsi illusztrációi ismerős helyzeteken keresztül, humorosan ismertetik meg a legkisebbekkel az alapvető emberi érzéseket. A saját érzéseik megfogalmazásához a nagyobbak a csupa nagybetűvel írt kérdésekre a rajzokból kaphatnak segítséget. Az illusztrátor az érzelmi megnyilvánulásokat vicces figurákon ábrázolta. Olyan kérdésekre kell például válaszolniuk a kicsiknek, hogy kire voltak legutóbb mérgesek, mire a legbüszkébbek vagy voltak-e már irigyek.

fruzsiA könyvsorozat másik, a Formák című, szintén 32 oldalas színes kiadványában a formákról, az érzésekről, az ellentétekről és a számokról tanulhatnak a kisebbek. Az illusztrátor játékosan és humoros formában ismerteti meg az olyan alapvető formákat, mint a kör vagy a háromszög. A nagyobbakra olyan nehezebb feladatok várnak, mint a számolás, az összefüggések keresése és a csupa nagybetűvel írt, egyszerű szavak olvasása. A gyerekeknek meg kell állapítaniuk, hány cikkcakkos vonalat látnak a képen, melyik csillagnak van a legtöbb ága vagy hány háromszög bújt el a rajzon.

Kun Fruzsi 2001-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakán. A Két egér kalandjai című sorozat Fekete-fehér című könyvét is illusztrálta, a kötet az idén az Év Gyermekkönyve-díj, az IBBY-díj (International Board on Books for Young People, Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) ismeretterjesztő kategóriájában első helyezést ért el. Závada Pál Harminchárom szlovák népmese című kötetéhez is ő készítette a rajzokat.

Az Arcok, valamint a Formák című könyv a kis óvodás, illetve a betűkkel ismerkedő korosztálynak szól.

Forrás: MTI

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top