„Megőrülök tőled, Emike! Meg fogsz őrjíteni!” – [NógiMesék – Nógrádi Gábor (Nógi) meséje]
– Meg akarsz őrjíteni, Emike? – suttogtam fogcsikorgatva ötéves, édes, kicsi lányomnak, aki egy idegen kisfiúval kézen fogva toppant be családi otthonunkba péntek délután. – Meg akarsz őrjíteni, Emike? – ismételtem. – Idehozol egy idegen kisfiút, mert a mamája rákiabált?
Emike ugyanis hazahozott egy idegen kisfiút, akire a mamája rákiabált a szomszédos kenyérbolt előtt.
– Igenis, elhoztam! – mondta Emike. – A mamája rákiabált, hogy: „Fogd be a szád! Nincs süti! Itt megvársz!” És bement a boltba. A kisfiú sírt. Elhoztam. Mostantól velünk fog lakni.
Nem kaptam levegőt. Csak tátogtam a szőke kisgyerekre, aki érdeklődve nézegette új otthonát.
– Itt van süti! – mondta Emike, és adott a kisfiúnak egy kekszet.
– Emike! – hörögtem. – Most azonnal visszavisszük a kisfiút a mamájához. – És a gyereket ölbe kapva kisiettem az ajtón.
A kisfiú üvöltött, Emike a nadrágomba kapaszkodva szintén. A kenyérbolt előtt pedig már vártak a rendőrök a zokogó anyával.
– Gyerekrabló! – sikoltott az asszony a képembe. – Gyerekrabló! – És a táskájával fejbe vágott, miközben kiragadta karom közül a kisfiát. – Tartóztassák le!
A rendőrök már majdnem rám vetették magukat, amikor felkiáltottam:
– De asszonyom! Én nem raboltam el a gyerekét, én visszahoztam, mert… mert…
És ekkor Emikére néztem. Kicsi leányom kíváncsian várta, mit fogok hazudni. Tutira tudta, hogy nem árulom be őt.
– Visszahoztam, mert beszaladt hozzánk! – fejeztem be a mondatot, és igyekeztem sértődött arcot vágni.
Az anya persze bocsánatot kért, a rendőrök elmentek, Emike pedig a mutatóujját rázva kiabált velem egész este:
– Mindig azt mondod, segítsünk a szenvedőkön. Én csak segíteni akartam egy szegény kisfiún, akivel kiabált a mamája!
A díványon feküdtem, vizes ruhával a fejemen, és csak azt suttogtam, ismételgettem, hogy:
– Megőrülök tőled, Emike! Meg fogsz őrjíteni!
– Ugyan már! – legyintett Emike. – Ezt is mindig csak mondod!
