Archív

Legyél MESEORSZÁG nagykövete!

Benedek

Légy Meseország nagykövete!

– Meséld el!
– Olvasd fel!
– Játsszátok el!
BENEDEK ELEK MESÉIT

Az idén útjára indított „Benedek Elek összes meséje” sorozat kiadója, a Duna International Könyvkiadó vár minden mesét szerető gyermeket és felnőttet, akik szívesen elmondják, felolvassák vagy eljátsszák legkedvesebb Benedek Elek meséjüket.

Június 10-én vasárnap fél háromtól fél négyig – a Gryllus Vilmos gyermekkoncert előtt – egy órán keresztül a meséé a főszerep a kisszínpadon.

A meseolvasásra jelentkezni a helyszínen, a Vörösmarty téren az Ünnepi Könyvhét ideje alatt (június 7-11. között) a Duna International Könyvkiadó standjánál (a Gerbeaud Cukrászdával szemben) lehet.

Ha nincsen saját Benedek Elek könyved, az sem baj, hiszen a helyszínen válogathatsz a sorozat már eddig megjelent köteteiből.

A Duna International Könyvkiadó nem titkolt célja megszerettetni a népmesét és az olvasást. Hiszen a mesék együtt olvasása a családban elengedhetetlen része a gyerek olvasóvá neveléséhez. Ezért csatlakozott ehhez a rendezvényhez a Duna International Könyvkiadó ezzel az izgalmas programmal, amelyre várja nemcsak a gyermekek, hanem az óvodák, iskolák jelentkezését is.

Várunk benneteket június 10-én, vasárnap 15:30 – 16:30 között!

Legyél Te is MESEORSZÁG nagykövete a magyar irodalom és minőségi könyvkiadás ünnepén!

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top