Archív

Szerdán megnyílt az első két KönyvMegálló

2012-06-05 05.19.58

Nagyon sokan érkeztek könyvekkel az aquincumi és a csillaghegyi helyszínre a két KönyvMegálló kinyitására.

ATT00033A szekrényekről Bús Balázs polgármester, Gyulai Ivánné a Platán könyvtár vezetője, illetve a csillaghegyi helyszínen Merkó Ágnes a KulturMontázs Egyesület elnöke szedte le a védőborítást, és megkezdődött a könyvek bepakolása. A polcokra bárki betehet könyveket, és onnan ki is veheti a neki tetszőket.

Az aquincumi és csillaghegyi KönyvMegállók kimondott célja, hogy intézménytől távol, soha nem bezárva működjenek, működésükben a Platán könyvtár munkatársaira, a KultúrMontázs civil szervezetre, és főként a környék lakóira támaszkodva. A KönyvMegállók állítóinak szándéka szerint a helyszínek a könyvekkel, az olvasással és az olvasást szerető emberekkel való találkozás színterévé válhatnak. Olyan, közösség által működtetett, bárki által elérhető pontok létrehozása volt a cél, amelyek az olvasás igényének feltámasztásán túl erősítik az egymásra figyelést, és a kölcsönösség gondolatát. A szervezők hisznek abban, hogy a KönyvMegállók hamarosan közösségi szigetekké válnak a kerületben, ahol a napi rutintevékenységeken túl, a szokásos útvonalainkon a helyiek egy-egy pillanatra megállnak: beszélgetések indulnak el, valós közösségi tér jön létre, amely kihat a környék megújulására. A KultúrMontázs egyesület a Csillaghegyi KönyvMegállóhoz a továbbiakban hétvégi irodalmi és egyéb kulturális programokat szervez.

A KönyvMegállót megálmodta és megvalósította a csillaghegyi KultúrMontázs Egyesület, a Platán Könyvtár, és az Óbuda-Békásmegyeri Önkormányzat.

További információ:

Gyulai Ivánné, Platán Könyvtár vezető 06-20- 492-84-84

KulturMontázs Egyesület: Merkó Ágnes 06-20-938-40-22, Baráth Gergely 06-20-370-76-02

csillaghegy feltltsA KönyvMegállók találhatóak:

Aquincumi KönyvMegálló, Római tér 1

Csillaghegyi KönyvMegálló, Mátyás király út 5

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top