Archív

Családi hajsza a világ körül – A 39 kulcs

39-1

Az egyik legnagyobb amerikai ifjúsági könyvkiadó, a Scholastic 2007-ben nagy dérrel-dúrral bejelentette, hogy „rátalált” az új Harry Potterre. – [Böszörményi Gyula könyvajánlója]

Szokás úgy kezdeni egy könyv bemutatását, hogy az adott mű „különleges”, „egyedi”, „a maga nemében hűdehú”, stb. Sajnos a farkast kiáltó pásztorfiú esete itt is működik: minél többször kezdjük a könyvbemutatót ilyesféle „húhákkal”, annál kevésbé hisznek nekünk az olvasók – joggal.

Épp ezért A 39 kulcs esetében én most csupán a száraz tényeket sorolom.

Az egyik legnagyobb amerikai kiadó, a Scholastic 2007-ben nagy dérrel-dúrral bejelentette, hogy „rátalált” az új Harry Potterre. Hamarosan kiderült, hogy nem egyetlen kéziratról, könyvről, történetről, inkább egy eddig soha fel nem merült marketingötletről van szó: mi volna, ha az olvasni szerető ifjaknak nem csupán egy új történetet, hanem – amellé – valami egészen különleges, éveken át tartó, személyes kalandot is kínálnának?!

Így jött létre A 39 kulcs-projekt. A regénysorozatot (mert manapság már csakis sorozatokban képes gondolkodni kiadó és a legtöbb szerző, mert ezt szereti az olvasó) akkor 11 kötetre tervezték, méghozzá úgy, hogy majd minden kötetet más-más író vet papírra. A vezető író, aki a nagyívű sztorit irányítja, és tollforgató társait kordában, azaz a helyes irányban tartja, Rick Riordan, a világhírű Percy Jackson-regények szerzője, ami máris biztosítja a jövendő olvasókat arról, hogy a regénysorozat hihetetlenül kalandos, ráadásul a mitológia, a történelem és a művészetek terén valós és értékes tudást adó forrásmű lesz.

A Scholastic azonban ennyivel még nem érte be. A könyvsorozathoz egy, az egész világra kiterjedő játékot is megalkotott, melybe bármelyik olvasó benevezhet. A kötetek mellé jár egy titokzatos kártya, valamint egy kulcs: mindkettő nélkülözhetetlen eszköz a nyomozáshoz. A rejtvényekkel, titkokkal, a könyvek lapjain megbúvó kódokkal és jelképekkel felszerelkezett olvasók maguk is részt vehetnek ebben a nemzetközi kalandban. Az amerikai kiadó a CIA-t megszégyenítő titoktartással vezette be a dolgot, minden országban kiválasztva azt a nemzeti kiadót, mely elég megbízható, profi és tőkeerős ahhoz, hogy beszálljon ebbe a valóban meghökkentően merész vállalkozásba. Nálunk a Könyvmolyképző csapata 2010-ben jelentette meg az első kötetet.

A hangosan dübörgő marketing-cunami fontos része a vállalkozás hivatalos honlapja, valamint az a hír, miszerint 2014-ben mutatják be a könyvek filmváltozatát. A rendezést a pletykák szerint Spielbergre bízták volna, ám ez a kacsa valószínűleg csak a jól kitalált „hisztigerjesztés” része volt. Mára bizonyos, hogy a A 39 kulcs c. filmet az X-Man 3-at jegyző Brett Ratner rendezi.

És most lássuk a történetet, melyből ugyan a beharangozás ellenére sem lett „új Harry Potter”, de a rajongótábora azért igenis világszerte hatalmas. Sőt, meg kell jegyezzük, hogy az izgalmas sztori mellett e sorozatnak nagy érdeme a kalandos ismeretterjesztés: az írók valódi és hiteles adatokat csepegtetnek az olvasók fejébe tudományról, földrajzról, régészetről, művészetről, történelemről!

Magyarországon eddig 6 kötet jelent meg, de 7. és 8. rész sem várat már túl soká magára (ha a Könyvmoly is úgy akarja).

Rick Riordan – A 39 kulcs 1. – A csontlabirintus

Az első kötetben megismerhetjük a két főszereplőt, a Cahill testvérpárt, Amyt és Dant, akik nagyanyjuk halála után válaszút elé érkeznek: vagy kapnak egymillió dollárt, és mehetnek, amerre látnak, vagy beneveznek egy különös versenyre, melynek a fődíja ismeretlen, a célja bizonytalan, és valószínűleg túlélni sem könnyű. E fura őrületbe 6 csapat száll be, akik mind a Cahill család tagjai. Amy és Dan – természetesen – a pénzről lemondva a kalandot, illetve az ahhoz vezető első kulcsot választják, s aztán útra kelnek, hogy felleljék a família „erejét”, melyet a világ különböző pontjain rejtettek el. A titkok megfejtése során rá kell döbbenniük, hogy nem hétköznapi család tagjai: felmenőik között sokan voltak, akik személyesen vettek részt a történelem, a művészetek, s egyáltalán: az elmúlt évszázadok alakításában.

Kiadó: KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ KFT.

Oldalak száma: 236

Borító: CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS

ISBN: 9789632452791

Fordító: Farkas Orsolya

Internetes ár: 1.899 Ft

Gordon Korman – A 39 kulcs 2. – Egy hamis hang

A családi hajsza folytatódik! Minden rokon a 39 kulcs után kajtat, melyek roppant hatalmat őriznek. A tizennégy éves Amy Cahill és öccse, Dan Bécsbe keveredik, és mivel sikerült megszerezniük Mozart egy művének kódolt kottáját, ami a második kulcshoz vezető nyomot tartalmazza, így meglehetősen jól állnak. Csakhogy ott liheg a nyakukban az egész család, sok-sok hataloméhes rokon, akik attól sem riadnak vissza, hogy halálos csapdába csalják Danéket.

Kiadó: KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ KFT.

Oldalak száma: 186

Borító: CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS

ISBN: 9789632452951

Fordító: Farkas Orsolya

Internetes ár: 1.899 Ft

Peter Lerangis – A 39 kulcs 3. – A kardtolvaj

39-3A világ különböző részein elrejtett 39 kulcs utáni hajszában csak egy szabály van: NE BÍZZ SENKIBEN. Ám amikor a vadászat Japánba veti a tizennégy éves Amy Cahillt és öccsét, Dant, úgy tűnik, hogy a harmadik kulcsot csakis akkor lelhetik fel, ha szövetségre lépnek megbízhatatlanságáról híres nagybátyjukkal, Alistair Oh-val. Sajnos azonban a Cahill családban egymás elárulása, sőt, megölése ősidőktől létező, rossz, ám bevett szokás…

Kiadó: KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ KFT.

Oldalak száma: 160

Borító: CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS

ISBN: 9789632453453

Fordító: Farkas Orsolya

Internetes ár: 1.899 Ft

Patrick Carman – A 39 kulcs 4. – A síron túl

Amyt és Dant elárulták az unokatestvéreik, és cserbenhagyta a nagybátyjuk. Ők mégsem adják fel: irány Egyiptom, bár a nyom igencsak bizonytalan. A piramisok és köpködős tevék országába érve meglepő üzenet várja a két árvát, méghozzá Grace-től, a halott nagymamától! Úgy tűnik, az idős hölgy még a síron túlról is segíteni akarja őket… vagy inkább az uncsitesók rút csapdájáról van szó?

Kiadó: KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ KFT.

Oldalak száma: 204

Borító: CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS

ISBN: 9789632454320

Fordító: Farkas Orsolya

Internetes ár: 1.899 Ft

Patrick Carman – A 39 kulcs 5. – Sötét erők

A tizennégy éves Amy Cahillt és öccsét a titokzatos NRR távirata a messzi Oroszországba csalja, távol az egyetlen személytől, akiben megbízhatnak. Ezzel kezdetét veszi a hajsza a nácik által elrabolt kincs után, mely során fellebben a fátyol az orosz cári család meggyilkolásának titkairól. Az oroszországi kincsvadászat a Lucienek által állított csapdának tűnik, de a csalinak nem tudnak ellenállni. Vajon mekkora kockázatot vállal Amy és Dan azért, hogy kitalálják, mi történt valójában szüleik halálának éjszakáján?

Kiadó: KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ KFT.

Oldalak száma: 168

Borító: CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS

ISBN: 9789632454894

Fordító: Farkas Orsolya

Internetes ár: 1.899 Ft

Jude Watson – A 39 kulcs 6. – A kenguruk földjén

A kulcsvadászat folytatódik! A tizennégy éves Amy és öccse, Dan most a kenguruk földjére utazik, szüleik nyomát követve. Az utazás azonban szörnyű emlékeket idéz fel Amyben. Olyan szörnyűeket, hogy azokat még Dannel sem oszthatja meg. Szüleik szellemétől kísértve, halálos ellenségekkel a nyomukban Dan és Amy már azt sem tudja eldönteni, ki a barát, és kitől kell tartani. Nem csoda hát, hogy hibáznak, s ez a barátjuk életébe kerül.

Kiadó: KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ KFT.

Oldalak száma: 222

Borító: CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS

ISBN: 9789632454986

Fordító: Farkas Orsolya

Internetes ár: 1.899 Ft

Itthon még kiadásra várnak, de interneten már előrendelhetőek:

Peter Lerangis – A 39 kulcs 7. – A vipera fészke

A világ legnagyobb hatalmát jelentő 39 kulcs utáni hajsza egyre emberpróbálóbb feladatok elé állítja a tizennégy éves Amy Cahillt és öccsét, Dant. Nem elég, hogy a szemük előtt meghalt egy asszony, hogy az indonéziai rendőrség keresi őket, és hogy egy szigeten ragadtak egy férfival, aki túl sokat tud a szüleik haláláról, még a trópusi vihar is közeleg. És amikor azt gondolják, hogy ennél már tényleg nem lehet rosszabb, kiderül, hogy tévedtek. A Cahill-család szekrényéből újabb csontváz esik ki. Rá kell döbbenniük a szörnyű igazságra: hogy valójában melyik ághoz is tartoznak.

Kiadó: KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ KFT.

Oldalak száma: ?

Borító: CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS

ISBN: 9789632455761

Fordító: Farkas Orsolya

Internetes ár: 1.599 Ft

Gordon Korman – A 39 kulcs 8. – A császár hagyatéka

39-8A 39 kulcs utáni hajszában csak egy dolog tartotta a lelket a tizennégy éves Amyben, és öccsében, Danben: az, hogy a jó oldalon küzdenek. Ám amikor rádöbbennek szüleik titkára, minden összeomlik, amiben eddig hittek, és az összetartó testvérek életükben először különválnak. Amikor Dan eltűnik az egybilliós népességű országban, Amynek nehéz döntést kell hoznia: a kulcsot keresse tovább vagy inkább az öccsét, Dant?

Kiadó: KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ KFT.

Oldalak száma: ?

Borító: CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS

ISBN: 9789632455976

Fordító: Farkas Orsolya

Internetes ár: 1.599 Ft

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top