Archív

Festményruhák a szegedi Kass Galériában

Festményruha

Bárhová elvihetsz címmel festményruhákból nyílt kiállítás a szegedi Kass Galériában. Kántor Ágnes képzőművész viselhető festményeit egészen július közepéig láthatja a közönség.

Ibos Éva, a kiállítás kurátora elmondta: a művész a festészetet ötvözte a hagyományos női munkával, a varrással, hiszen különböző öltözeteken jelennek meg alkotásai. A Wearable Identity, azaz viselhető személyiség címet viselő sorozat darabjai hagyományos képek módjára a falon kaptak helyet, azonban a képkeret szerepét vállfák helyettesítik.

Mint a kurátor kifejtette, bár a festmények mindenki számára a téglalap alakú alkotásokat jelentik, a kortárs fiatal művészek mostanra hihetetlen bátorsággal dolgoznak fel minden tradicionális megnyilvánulást. Kántor Ágnes például formát adott képeinek azzal, hogy levágta a rámáról őket és ruhadarabot szabott belőlük. A kép ruhaként személyessé válik. Ez igaz a kiállított darabok témáira is, hiszen szinte naplóként viselkednek. Olyan eseményeket örökítenek meg, melyek apróságnak, hétköznapinak tűnnek, de hozzátartoznak a mindennapokhoz és a személyességhez. Így megjelenik az élmények közt a strand, a fogorvos, de a pihenés vagy egy találkozás is.

A Bárhová elvihetsz című kiállításon 16 műalkotást láthat a közönség július 15-ig.

Kántor Ágnes a Képzőművészeti Egyetemen végzett festő szakon, jelenleg a rajz és művészettörténet tanszék oktatója Szegeden. Az alkotó mindig sorozatban gondolkodik, egy-egy indíttatás 4-6 darabos munkát eredményez. A művész Mariborban ösztöndíjasként is dolgozott, korábbi munkáit bemutatták már Németországban, Spanyolországban, Szlovéniában és Ausztriában is.

Ibos Éva elmondta, idén elsősorban olyan fiatal művészeket mutat be a Kass Galéria, akiknek erős szegedi kötődésük van. A cél egy olyan friss szemlélet láttatása, amely kissé szokatlan a hagyományosabb ízlésű közönségnek és akár egy kis megdöbbenést, megrökönyödést is kivált. Azokat a progresszív, másképpen, konceptuálisan gondolkodó fiatal művészeket hívja meg, akik egy új nézetét mutatják meg a képzőművészeti kultúrának.

Forrás: MTI

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top