Archív

Nem akarjuk újra átélni

Kati Marton

„A férjem, aki leült a legnagyobb gazemberekkel tárgyalni a Balkánon, gyakran megkapta ezt a kérdést, hogyan tudsz leülni ilyenekkel, mint a Milosevic.” Beszélgetése Kati Martonnal.

kati
Kati Marton magyar származású, amerikai írónő, az ABC külföldi hírtudósítója, a Nemzetközi Női Egészségügyi Koalíció elnöke, 2006-ban kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést és 2009-ben, a magyar kultúra követe volt. Első könyvének magyar fordítását most adta ki a Corvina kiadó magyarul. Raul Wallenberg életéről szóló könyv kapcsán beszélgetett vele Weiner Sennyey Tibor.

Wallenberg-könyve közel húsz évvel az első angol kiadás után jelent meg most magyarul. A könyv a magyar történelem egy neuralgikus epizódjának kiemelkedő szereplőjének szenvedélyesen megírt életrajzát adja. Változott-e a könyv az első megjelenés óta? Derültek-e ki újabb dolgok?

Sajnos nagyon kevés új dolog derült ki, mert túl sok idő telt el Wallenberg eltűnése óta, s így sok lehetősége volt a KGB-nek, hogy minden megmaradt bizonyítékot gondosan eltüntessen. De talán ma már nem is ez a legfontosabb, hanem a lényeg az, hogy itt Magyarországon ismert legyen Wallenberg története. Én már évek óta reménykedtem abban, hogy ezt a könyvemet lefordítják magyarra, hiszen ez volt az első könyvem, azóta már sok másikat is írtam és mind megjelent, de ez a legfontosabb. Mindez itt történt, Pesten és nagyon fontos, hogy pláne a magyar fiatalok megértsék, hogy mindez az ő múltuk is. Nem a középkorról van szó, nem a török megszállásról van szó, itt arról van szó, hogy magyarok magyarok ellen mentek és gyilkolták egymást. Tudja, én átéltem a férjemmel, Richarddal a balkáni háborút, s láttuk, hogy milyen gyorsan terjed a gyűlölet. Az egyetlen védelem a gyűlölet és harag ellen az, hogy az emberek tudják és ismerik, hogy mi következhet belőle. Mi következhet abból, ha a legrosszabb része az emberiségnek azt tehet, amit csak akar. Mindig szavakkal kezdődik és nem tettekkel. De a szavak súlyát meg kell érteni, mert szavakból nő a tett. Nagyon fontos megállítani a gyűlölet terjedését még mielőtt a szavakból tett lesz, mert később iszonyatosan nehéz. Amint az első gyilkosság megtörténik, az erőszak beindul – ezt mi tapasztaltuk Szudánban és most Szíriában is – komplikált és veszélyes ügy az eseményeket megállítani. Kell egy olyan fantasztikusan bátor ember, mint a Wallenberg volt. A hatalmak alapja legtöbbször a bürokrácia, s szeretnek rengeteget beszélgetni, konferenciákat szervezni, és az a rengeteg idő, amit ezzel nyernek éppen bátorságot ad a gazembereknek. Ezért is aktuális ebben a könyvben leírt történet. Európának nem szabad visszatérnie se a világégés szintjére, se a balkáni háborúkba, ahol tulajdonképpen szomszédok egymást ölték, mert egy demagógnak sikerült bebeszélnie az embereknek, hogy minden problémájuk azért van, mert a többiek kifosztják, mert meg akarják ölni, nem pedig a saját hibáikból fakadóan. Amikor a körülmények rosszak, akkor úgy tűnik, szinte bármilyen fantáziát el tudnak adni valóságként, és sajnos ma az egész világon nehéz körülmények uralkodnak. Mindenhol. Én New Yorkban élek, de ott is nagyon magas a munkanélküliség. A különbség New York és Budapest között persze az, hogy New Yorkban nincs annak hagyománya, hogy ha úgy alakulnak a dolgok, akkor lehetséges lenne a népirtás. Persze a nép Amerikában minden féle-fajta embert jelent. Itt vannak olyanok, akiknek megvan az az illúziója, hogy lehet homogén néppé lenni. Látnunk kell, hogy Magyarország a legkevésbé homogén ország, a legszellősebb ország a világon. Itt mindenki átment. Nem tudom, hogy pontosan volt-e, vagy nem volt-e egy szerb dédanyám, ahogy például Petőfi Sándor is szerb származású volt, vagyis a legnagyobb magyar költő legalább annyira szerb volt, mint magyar. És akkor? Mi fütyülünk rá? Manapság már nem szabad arról álmodozni, amiről Adolf Hitler álmodozott, hogy kiírtjuk, aki nem eléggé ez vagy az, nem eléggé ilyen vagy amolyan. A világ ezen már átment, és mindez elmúlt. Wallenberg pedig éppen ezért megmaradt mindmáig erkölcsi tanítónak, emberi példának.

Könyveiben leginkább a XX. század történelmének nagyobb eseményeivel foglalkozik, melyek részben vagy teljesen önt és családját is érintették. Csak a dokumentálás a célja vagy pedig a felejtés elleni küzdelem?

A felejtés elleni küzdelem! Ne kelljen minden nemzedéknek elölről kezdeni, hogy ez még nem történt meg, mert a történelem az folytatólagos, annak nincs vége, és „hogyha nem ismerjük a történelmet, akkor ismételjük”. Azért fontosak a könyvek, mert azok tartósak és én – igaza van – mindig próbálok a közelmúltról írni, de időben, hogy még élő tanúkat tudjak megkérdezni, mint a Wallenberg-könyv esetében is történt. Most már nem tudnám ezt a könyvet megírni, mert ezek a tanúk már nem élnek.

Csak a gyermekeik és unokáik.

Igen.

Az angol kiadás alcíme “Missing hero”. Miért hiányzó hős Wallenberg?

Mert eltűnt a gulágban.

Nekem volt egy olyan értelmezésem erre az eltűnt hősre, hogy napjainkból hiányzik egy ilyen hős.

Igen, jogos az értelmezése, kettős jelentése is lehet.

Mi volt az a pont a nyomozás során, amely leginkább megérintette?

Az amikor interjút készítettem egy hölggyel, akit megmentett Wallenberg, s aki azt mondta, hogy sajnos Wallenberg túl későn érkezett Pestre, hogy a te nagyszüleidet is megmenthesse. Akkor derült ki először, hogy a nagyszüleim Auschwitzban haltak meg, az első vonatokkal érkezve Miskolcról. A szüleim túlságosan is traumatizálva voltak, hogy erről nekem beszéljenek, hogy a gyerekeknek bevallják.

Miért nem mondták el a szülei soha?

Mert traumatizálva voltak egész életükben attól, amit itt átéltek Pesten. Igazi pesti polgár emberek voltak, mindkettőjüknek volt doktorátusa, és egyik napról a másikra mindent elvesztettek: pozíciót, állást, lakást, mindent. Nem akartak erről beszélni, persze azóta már kiderült, hogy sokan voltak ilyenek, akik nem tudtak róla beszélni. A mi feladatunk, az ő gyerekeiknek és unokáiknak, hogy mi beszéljünk erről, mert mi már nem vagyunk traumatizálva.


Wallenberg-könyve nagyon sok apró történetet is összegyűjtött, például Veres- fotográfus élete Wallenberg mellett. Gyakran éreztem a könyv olvasása közben, hogy maga a könyv is ilyen fotó és filmszerű megoldásokkal van egybefűzve, tehát nem „csupán” egy történelmi monográfia, hanem pörgős és izgalmas olvasmány. Mennyire volt az írás során szempont, hogy Wallenberg életének filmszerűségét visszaadja? (Gondolok például Kemény-bárónő távozására Budapestről.)

Regényesen szeretek írni, úgy, hogy az emberek ne aludjanak el. (Nevet)

Nagyon nagy szenvedéllyel, szinte haraggal beszél azokról az emberekről, akik elkövették azokat az emberiség elleni bűnöket a háború alatt. Mégis kiemeli, hogy Wallenberg még Eichmannal is leült tárgyalni. Mennyire fér a saját érzéseink beleadása a történelmi monográfia műfajába?

Földi ember vagyok, magyar származású és pesti, tehát nem tudok és nem is akarok úgy írni, mintha nem érintene az ügy. Szerintem ez egy botrány volt, ami itt történt, s nagyon alaposan meg kell értenünk nekünk, azoknak az embereknek a gyermekeinek és unokáinak, akik mindezt átélték, hogy pontosan mi is volt ez az egész. Azért, hogy ne felejtsük el, hogy ne történhessen meg soha többé. A gonoszság megmaradt, nem tűnt el, csak azért mert most béke van, de azért a jóság is létezik. Wallenbergnek a példája azért olyan fontos, mert az emberi jóságról szól. Idegen volt, nagyon kényelmes életet adott föl Stockholmban, hogy Budapestre jöhessen magyarokat menteni. Gyönyörű példa arra, hogy a legnagyobb gonoszsággal szemben is mire képes egyetlen ember jósága.

Visszatérve, le kell-e, le szabad-e ülni tárgyalni magával a gonosszal?

Igen. A férjem, aki leült a legnagyobb gazemberekkel tárgyalni a Balkánon, gyakran megkapta ezt a kérdést, hogyan tudsz leülni ilyenekkel, mint a Milosevic. Richard pedig, aki nagyon szerette ezt a könyvemet, nagyon büszke volt rá, azt válaszolta, hogy a Wallenberg leült az Eichmannal is, mert ha lehet életeket menteni, akkor leülök, akár az ördöggel is. De más is van mindemellett, tudja az, hogy baráttal nem kell tárgyalni. Azokkal kell tárgyalni, akik veszélyes emberek, és megpróbálni meggyőzni őket, vagy nyomást gyakorolni rájuk, mert lehetetlen, hogy a veszélyes emberek csak úgy szépen és békésen eltűnjenek. Reálisnak kell lenni, nem naivnak, de nem szabad megvárni, hogy elkezdjenek lőni és gyilkolni.

Mik azok a tanulságok, amelyeket saját maga számára, saját életében levont Wallenberg élete tanulmányozása, megírása közben?

Ahogy mondtam azt, hogy a gonoszság mellett a jóság is létezik. Tudja én sem tanultam az amerikai iskolában, hogy pontosan mi is történt Budapesten, és döbbenetes volt szembesülnöm azzal, hogy az én szép városomban ilyesféle gyilkolás végbement, ami általában csak afrikai országokban történit a XX. században. Világosan meg kell érteni, hogy itt a város kellős közepén, ezeken az ismert utcákon, melyeken mi is járunk, végbe tudtak vinni egy ekkora gaztettet alig egy emberöltővel ezelőtt. Gyilkolni és a jeges Dunába lökni öregeket és gyerekeket és védteleneket. Magyarok voltak? Magyarok voltak az áldozatok is és az elkövetők is. Ez nekem tényleg nagyon fájdalmas volt és elhatároztam, hogy az életem egy részét az emberi jogok védelmének szentelem.

Milyennek látja a mai Államokat és a mai Magyarországot mindezek fényében?

A magyar politikába nem szeretnék belekeveredni, mert elég komplikáltnak tűnik ez Amerikából. De abban azért reménykedek, hogy felnő a politikai közélet egy magasabb szintre és kevésbé személyeskedő lesz. Inkább a népnek az érdekeiért küzdenek majd a politikusok és nem egymást próbálják kicsinálni, és nem olyan primitív szólamok mögé bújnak, aminek végül az a jelentése, hogy „ez nagyobb tolvaj, mint amilyen én vagyok”. Képviselnek minket, ami azt jelenti, hogy nekünk dolgoznak. Ez szerintem idő kérdése, és ez itt egy nagyon új demokrácia és nem igen ismerik ki még magukat benne az emberek. A demokrácia az egy rendetlen dolog, míg a diktatúra az sokkal rendszerezettebbek tűnik és tisztábbnak, mert senki sem mer semmit csinálni. A demokrácia az más, de érdemes benne élni. Magyarországon sem a politikusok, sem az emberek még nem ismerték fel, hogy feladatuk van benne, ahogy a sajtónak is óriási feladata van, azért örülök, hogy beszélünk.

Megtörténhetnek hasonló dolgok a világban, mint Wallenberg idejében?

Persze, az emberiség nem változott meg. Azért fontos, hogy ismerjük a saját közelmúltunkat is. Az egyetlen valódi védelem, hogy ne felejtsük el mi minden történt. Nem szabad elfelejteni, hogy milyen sok év telt el, mire újraépült ez a szép Budapest. Emlékszem, amikor kislányként itt éltem ez a város egy romhalmaz volt. Nem akarjuk újra romnak látni, nem akarjuk újrakezdeni, nem akarjuk újra átélni, hogyan dől össze minden.

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top