Averéb feldagadt, ilyen duci lett. – mutatja Ákos a markával, majd lehajtja a fejét, úgy nevet a saját sztorijukon.
(Hartay Csaba ornitológiai novellája)
(Fotó: birding.hu)
1989 nyara. A lakótelepi gyerekek egy sikeres baracklopás után felelevenítik a verébducogtatás minden fontos mozzanatát.
– Most te menj át.
– Miért én?
– Mit akadékoskodsz? Te vagy a legvékonyabb, téged a legkönnyebb felhúzni utána a kerítésen. Gyerünk, Shadika, nyomás! – Zola óvatosan meglöki Shadót, aki egyensúlyát elvesztve lehuppan a földre a szomszéd kertjében.
– Bazmeg, lelöktél. – pillant vissza bosszúsan a kerítésen ücsörgő Zolára Shado.
– Dehogy löktelek, csak segítettem. – mondja röhögve Zola. Ákosék is ott kuncognak a háttérben.
Shado körülnéz, majd a térdig érő fűben megfontolt léptekkel elindul a barackfákig. Nadrágjából kihúzza a pólóját, s magasra nyújtózva, óvatosan elkezdi belepakolni az érett kajszibarackokat.
– Ez az, elég lesz, gyere már! – suttogja neki Norbi.
– Gyere, mert kijön a nyanya, haladjál! – szurkolnak neki Ákosék is.
Shado végigcsörtet a gyümölcsfáktól a kerítésig, majd egyesével feladogatja a barackokat a fiúknak. Felkapaszkodik a kerítésen, Zola elkapja a karját, majd nagy nehezen felhúzza.
– Na, ezért kellett beszarni? És, amikor mi lopjuk ősszel a szőlőket? Abból is ugyanúgy eszel, hülyegyerek.
Shado reszketve leugrik a kerítésről Norbiék közé, akik már kétpofára majszolják az érett barackokat.
– Rohadt finom. Édesebb, mint amit anyu hoz a piacról. – mondja nevetgélve Ákos.
– Jóhogy jobb. És ingyen van, ráadásul közel is van, nehogy már ne részesedjünk a szomszéd nyanya terméséből. – teszi hozzá nyammogvaNorbi.
– Adjatok nekem is, ha már majdnem engem kaptak el. – nyújtja a markát Shado Zola felé.
– Tessék, itt van, csak óvatosan zabáljad, be ne fossál tőle. És nem kell itt hősködni, sehol sem volt a nyanya, bent csücsül a házában, nem voltál veszélyben.
– Nem a faszt, minden ilyen átmászás veszélyes, még az kell, hogy lebukjak, apám agyonver otthon.
– Az a te bajod, hogy mindig apádtól fosol, szard már le, ha folyton attól rettegsz, hogy meglát, akkor semmire se mész. – mondja neki Norbi.
– Jól van, de nem téged fenyeget, hogy elver a nadrágszíj csatos végével.
– Kaptál már valaha nadrágszíjjal? – kérdi Zola, miközben nyeli a friss gyümölcsöket.
– Nem.
– Na, látod, csak szívat. Rettegésben tart, hogy jó kisfiú legyél, de abban nincs semmi izgalom.
A fiúk lenyelve az utolsó falatokat előbújnak a két garázs közül, majd elsétálnak a játszótérig. Ákos és Shado bevágódnak a hintába, Zola és Norbi szemben velük, a korlátra ülve telepszenek le.
– Ákos, az hogy is volt? A verebes, tudod.
– Milyen verebes?
– Na, ne szórakozzál, amikor Shadóval találtatok egy döglött verebet, tudod. – noszogatja Zola.
– Ja, a ducogtatás? – Ákos hangosan felröhög.
– Ducogtatás… Ti ketten akkora barmok vagytok, hogy az eszméletlen. – rázza a fejét Norbi.
– Az úgy volt – folytatja röhögve Ákos -, hogy Shado találta azt a kis kurva verebet. Itt, valahol a fűben. Döglött volt. Utána kerestünk valami madzagot. Rákötöttük a veréb lábára…
– És elkezdted hintázás közben húzni a porban. – vág közbe Shado mosolyogva.
– Aha, a veréb feldagadt, ilyen duci lett. – mutatja Ákos a markával, majd lehajtja a fejét, úgy nevet a saját sztorijukon.
– A portól a tolla felborzolódott, vagy nem is tudom, de tényleg megduzzadt. És akkor kitaláltuk, hogy verebet ducogtatunk. – fejezi be hangos kacarászással Shado.
– Kurva hülyék vagytok. És ennek mi értelme volt? – kérdi Ákoséktól Zola.
– Hát mi? Takarodjál már! Az az értelme, hogy megduccant egy veréb. Nem érzitek, mekkora dolog ez? – Ákos képtelen abbahagyni a röhögést, amikor Shado leinti.
– Pszt! Kuss legyen már, Béla kinézett fentről.
Zola és Norbi is felpillantanak a harmadik emeleti ablakba. Egy nagydarab, széles vállú, náluk pár évvel idősebb fiú tekint le rájuk, nem éppen barátságos arckifejezéssel.
– Heló, Béla, mi a helyzet? Nem jössz le bogáncsháborúzni? – kérdi tőle mosolyogva Zola.
– Szevasztok kispöcsök. Nem megyek sehova. Épp megebédeltem, akartam egyet szunyálni kajakedzés előtt, erre ezt kell hallgatnom, ahogy ilyen törvénytelenül röhögtök. Kussoljatok, mert lemegyek.
– Ejnye, de kis hisztis lett itt valaki. – mondja gunyorosan Ákos.
– Be lehet fejezni, még az kell, hogy elkezdjetek itt nekem uizni, mint valami herélt malacok. Akkor tényleg le fogok menni. – azzal Béla visszabújik a lakásba, majd lendületből bevágja az ablakot.
– Gyere, bazmeg, hamarabb is becsukhattad volna az ablakot, nagy mamlasz. – motyogja Shado.
– Hoppá, Shadóka milyen merész tengerész lett, az eszem megáll. – emeli fel a hangját Zola.
– Igen, ha Béla becsukja az ablakot, egyből mindenki bátor travoltává válik, Shado meg főleg. – teszi hozzá Norbi.
– Szóval, Béla nem szereti, ha uizunk. De jó. Megvan a gyenge pontja, lesz majd mivel idegesíteni. Pedig nincs is ennél szebb, hogy ui, ui, röf, röf, röff! – produkálja magát Ákos a hintában ülve.
– Ákos, bazmeg, egyszer erről lesztek Shadóval híresek, hogy verebet ducogtattatok, meg uiztatok évekig a lakótelepen. – mondja gúnyosan Zola.
– Miért? Ezek fasza dolgok. Én rohadtul élvezem. A verébducogtatás óriási találmány. Az uizás pedig egy összetéveszthetetlen hívójel. És ne játsszad már a nagy fejedet, te is uizol, nem vagy kivétel, te nagy marha, és ha bárki uizik lent a játszótéren, akkor máris tudjuk, hogy program van.
– És azt is tudjuk, ha Vándor uizik. Mint valami öreg, bagós bácsi, olyan mély hangon huhog a marhája. – szól közbe Shado.
– Az kurva jó, az külön nagyon jó, ahogy Vándor próbál uizni. – Norbi is elneveti magát.
– Addig se káromkodik a parasztja. – böki oda Zola.
– Ui, ui, ui, ui. Ui, ui, ui, úúúúúúííííííí. – Ákos hátradőlve a hintában tele torokból adja ki magából a különleges hívójeleket.
A harmadik emeleti ablak nagy robajjal nyílik, Béla kidugja vörös fejét, majd elordítja magát:
– Kuss legyen, elég volt, mert tényleg lemegyek, megmondtam, hogy rühellem az uizást!
De odalent már csak két lengedező hintát lát, a srácok azonnal elszeleltek a nyíló ablak zajára.{jcomments on}
