Archív

A jegyzők történelmi “jegyzetei” Párizsban

daumier2

Balzac, az író és Daumier, a karikaturista kíméletlenül pellengérre állították a francia jegyzőket, mint pénzéhes és korrupt okiratgyártókat vagy olyan személyekként ábrázolták őket, akik tudatlanságukat nagyképűséggel leplezik.

Párizsban viszont egy kiállítás azt bizonyítja, hogy ezek az emberek azon túl, hogy a jogbiztonságot szolgálták és a polgári családok tanácsadóiként tevékenykedtek, “koruk fontos tanúi is voltak”. Erről Marie-Francoise Limon-Bonnet, a párizsi jegyzők központi irattárának illetékese nyilatkozott a Le Figarónak. A 20 millió különböző papírt tartalmazó gyűjteményt a francia országos levéltárban őrzik. Most a párizsi Hotel de Soubise elegáns palotájában öt évszázadra visszamenően szemezgethet a látogató a jegyzők dokumentumai között.

Az első jegyzők Olaszországban, Genovában működtek. A világ legrégibb jegyzői nyilvántartását Giovanni Scriba vezette 1154 decemberétől 1164 augusztusáig, a francia levéltárnak sikerült megszereznie ezt a különleges dokumentumot a július 16-ig nyitva tartó kiállításra. Franciaországban Giraud Amalric nevéhez fűződik az első jegyzői okirat, amelyben a nótárius 1248-ban rögzítette gyönyörű kézírással a marseille-i kereskedés szabályait és eljárásait.

A levéltárból előkerült hitelesített iratok között megtalálni a Bonaparte Napóleon és Marie Josephe Rose Tascher, Beauharnais özvegye – azaz Jozefina – között 1796. március 8-án köttetett házassági szerződést. De olyan egyszerű papírok is akadnak, mint egy szőlőbérlet 1471-ből. Tanulmányozásuk tanulságos és gyakran szórakoztató.

Az előkelőségek és a közemberek egyaránt életük fontos pillanataiban vették igénybe a jegyzők szolgálatait: a házasságkötés, a birtok eladása vagy vétele, a cégek létrehozása, adományozás, alkalmaztatás, az eladási ígéret rögzítése és természetesen végrendelet készítése céljából. A jegyzők alkotásai rendszerint szárazan tárgyilagosak, de nem egyszer lírai és megható elemeket is tartalmaznak.

“Isten, lélek, felelősség – ez a hármasság elegendő az embernek. Nekem elegendő volt. Benne éltem, benne halok” – írta Victor Hugo 1881. augusztus 31-én készült végrendeletében, amely a kiállítás egyik sztárja. Akárcsak az a különös szerződés, amelyet 1719. október 1-jén egy csőd közelébe került párizsi kereskedő vélt megkötni egy párizsi nótárius közreműködése révén – magával az Istennel. Claude Fornier 18. századi pénzember a végrendeletek terén jeleskedett: a kiállítás mintegy harminc általa tett testamentumot mutat be, ugyanis valahányszor változott üzleti helyzete, újat íratott a jegyzővel.

“Ahogy múlt az idő, a francia jog fejlődése megváltozatta a jegyzők munkáját: a munkaszerződés, a cégregiszter fontossága nőtt. A jegyzői okmányok mindenképpen pótolhatatlan tanúságot szolgáltatnak arra vonatkozólag, hogy mi nyugtalanította és mi motiválta a párizsiakat öt évszázadon át” – emelte ki Marie-Francois Limon-Bonnet.

Egy adott korszak hagyatéki leltárait tanulmányozva például képet lehet alkotni a párizsiak vagy egy szakma vagyoni helyzetéről. A végrendeletek tükrözik az emberek vallásos érzéseit is. A jegyzői papírok ezrei szélesebb értelemben “a magánélet nyilvános archívumait képezik” a levéltári vezető szerint.

Forrás: MTI

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top