Archív

Kálnoky László Irodalmi Est és Díjkiosztó

Klnoky plyzat - eredmnyhirdets

A irodalmi pályázat díjkiosztójának díszvendége Kálnoky László özvegye, Kálnoky Lászlóné Marika volt május 8-án.

Az irodalmipályázat.hu 2012. január elsején hirdette meg Kálnoky László születésének 100. évfordulója alkalmából a Kálnoky László Szépírói Pályázatot. Erre olyan alkotásokat vártak, melyek kezdő-, és utolsó sora megegyezett Kálnoky László: „A kegyelet oltárán” című versének első és utolsó sorával. A pályázatra 301 alkotás érkezett.

A nyertes alkotásokat kéttagú zsűri választotta ki, a zsűri tagjai Turczi István és Jónás Zoltán voltak. A pályázat támogatója volt – Kálnoky László szülőhelyének – Eger városának önkormányzata és a Szerencsejáték Zrt. A lájkverseny közönségdíjait a Parnasszus folyóirat és az Eszreházy Károly Főiskola ajánlotta fel.

Az eredményhirdetést tegnap, 2012. május 8-án 18 órakor tartották a Világ Legszebb Kávéházának Mélyvíz éttermében. A díjátadót Mihályi Géza, a pályázat szervezője nyitotta meg. Köszöntötte a megjelent pályázókat, érdeklődőket és Kálnoky Lászlónét, valamint a zsűri két tagját. Turczi István – Hrutka Róbert kezdő zeneszáma után – a Kálnoky életművet mutatta be, majd megkezdődött az eredményhirdetés. Elsőként a lájkverseny nyertesei kapták meg díjaikat.

Helyezés

Szerző

Jelige

I. hely

Magyari Barna

„Létmoraj”

II.hely

Nagy Gergő

xszergox

III. hely

Hadházy Laura

Szél

Az alkotók Kálnoky Lászlónétól vehették át oklevelüket, és a támogatóktól kapott könyveket, majd a lelkes közönség elött felolvasták műveiket.

A pályázat eredményhirdetése előtt ismét Hrutka Róbertet hallhatták a jelenlévők, majd kihirdették a New York helyszíni pályázat lájkversenyének eredményeit is. A nyertes Juhász Nóra lett JUNO jeligéjű pályázatával, aki Juhász Ferenc – a pályázat apropóján dedikált – könyvét nyerte.

Ez után következett a Kálnoky pályázat végeredményének ismertetése. A zsűri véleménye alapján a beérkezett alkotások nagyon színvonalasak voltak, nehéz helyzet elé állították a zsűrit, ezért a második és harmadik helyet megosztották.

Helyezés

Szerző

Jelige

I. hely

Miklya Zsolt

zsírpapír

II.hely

Gönczi Judit

Csillagrácsok

II. hely

Nagypál István

sbpaul

III. hely

Kölüs Lajos

Levendula

III. hely

Marton-Ady Edina

Jade

A pályázatok megtalálhatók a www.irodalmipalyazat.hu weboldal olvasószobájában.

Továbbá Turczi István bejelentette, hogy az öt nyertes alkotás közül a verseket a Parnasszus következő számában publikálják.

Az esemény zárásaként Hrutka Róbert zenélt, majd Kálnoky Lászlóné írt néhány szót a New York Irodalmi Páholy emlékkönyvébe.

Az eredményhirdetésen készült fotókat Kun Anikó készítette.

Kapcsolódó linkek:

http://www.irodalmipalyazat.hu/

http://www.irodalmipalyazat.hu/palyazatok/

http://www.irodalmipalyazat.hu/palyazatok/kalnoky-laszlo-100/

http://www.irodalmipalyazat.hu/palyazatok/kalnoky-laszlo-100/tag/l%C3%A1jkverseny

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top