Archív

Krasznahorkai nyitja meg a jeruzsálemi Írófesztivált

kraszna

Krasznahorkai László Kossuth-díjas író elmondta, hogy még soha nem járt Izraelben.

Az íróizgalommal várja az utazást, azt tervezi, hogy korábban megy és a fesztiválnyitóig bejárja az országot, fölkeresi a bibliai helyeket. Úgy vélekedett, meghívásának köze lehet ahhoz, hogy a Háború és háború című regénye (1999 Magvető) megjelent héber nyelven is, Rami Szaari izraeli költő, nyelvész és műfordító ültette át a szöveget héberre.

Arra a kérdésre, hogy miről fog beszélni a megnyitón, azt válaszolta, hogy az meglepetés lesz, de az biztos, hogy nem szól a háborúról. A héberül is megjelent regényének summázata, hogy nincs kiút, a történelem zsákutca, út csak háborúból háborúba vezet, békébe soha.

Krasznahorkai megtiszteltetésnek veszi a meghívást és azt, hogy Simon Peresz államfővel – aki szintén beszélni fog – együtt állhat a dobogón. Az író arról is beszélt, hogy a fesztivál angol nyelven folyik, és ami a programot illeti, május 15-én, kedden Arnon Grunberg holland íróval, aki részt vett Tirza című sikerkönyvének bemutatóján a nemrég zárult Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, Herman Koch-al, a legtöbbet olvasott holland íróval és Boualem Sansal algériai íróval, akit a német könyvszakma tavaly Béke-díjjal tüntetett ki, felolvasást tart, ő a Háború és háborúból fog idézni.

Sansalról elmondta, hogy Algériában, ahol az író él, nem jelenhetnek meg munkái, mert írásaiban föllép az iszlám fundamentalizmus ellen. Emiatt a palesztinok lakta Gázai övezetben uralkodó, a radikális iszlámot követő szervezet, a Hamasz megfenyegette az írót és könyveinek bojkottjára szólította föl az arab világot. Mindezek ellenére Sansal ott lesz Jeruzsálemben – hangsúlyozta a magyar író.

Krasznahorkai szerdán Hanoch Bartov Izrael-díjas, Palesztinában 1926-ban született, lengyel gyökerű íróval fog a színpadon beszélgetni.

Az izraeli irodalom olyan nagyságai is ott lesznek a jeruzsálemi találkozón, akiket a magyar olvasók is ismerhetnek, mint a 2010-ben Budapest Nagydíjat kapott Ámosz Oz, a Szeretetől, sötétségről című könyv szerzője, David Grossman A szerelem címszó alatt, A. B. Jehósua (Yehoshua) A személyzetis küldetése, Meir Salev az Orosz románc című kötet írója és Etgar Keret, akinek a novelláiból összeállított darabot, A trükk címűt a Gólem Színház játszotta, valamint 19,99! címmel elbeszéléskötete is megjelent magyarul.

A holland írók mellett részt vesz a fesztiválon többek között Howard Jacobson, akit 2010-ben Man Booker-díjjal tüntettek ki, Tracy Chevalier és Tom Rob Smith Nagy-Britanniából, Gary Shteyngart, a komikus írásairól ismert szerző, Aimee Bender és Jonathan Tropper az Egyesült Államokból, Lorenza Mazzetti Olaszországból, Claudia Pineiro Argentínából, Solveig Eggerz Izlandról és Javier Cercas Spanyolországból. Bejelentkezett Jo Nesbo, világhírű norvég krimiíró is, aki villámlátogatáson járt áprilisban Budapesten a nemzetközi könyvfesztiválon, amelyre megjelent a Denevérember című kötete.

A jeruzsálemi 3. Nemzetközi Írófesztiválra május 13. és 18. között rendezik meg.

MTI

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top