Archív

Pilinszkynek írt levelekből álló kötet jelent meg

Levelek Pilinszkynek címmel a költőnek írt 240 levélből álló kötet jelent meg a tatabányai József Attila Megyei Könyvtár Új Forrás Könyvek sorozatában.

Jász Attila, a sorozat szerkesztője elmondta, hogy a most megjelent kiadvány kézirata kiadói érdeklődés hiányában tíz évig kallódott, miközben az életműsorozat már megjelent.
Pilinszky hagyatékában összesen csaknem 2700 levél található, ezeknek körülbelül fele a költőhöz íródott. Ebből az anyagból választott ki 240 levelet az életműsorozat szerkesztője, Hafner Zoltán irodalomtörténész.
„A válogatás azt a baráti, szellemi közeget igyekszik arányaiban is megbízható módon bemutatni, mely Pilinszkyt a háborút követő időszaktól az elhallgattatás évein át támogatta, néhány művét inspirálta, vagy nemzetközi sikereinek elérésében segítette” – tette hozzá Jász Attila.
A levelek feladói között megtalálhatók pályatársak, mint Illyés Gyula, Nemes Nagy Ágnes, Németh László vagy Örkény István, aki a nála rendezett összejövetelekre többször hívta el Pilinszkyt.
Bepillanthatunk francia és angol fordítóival való kapcsolatába és megtudhatjuk, hogy a költő rendszeresen küldött megjelent műveiből a korszak mindenható kultúrpolitikusának, Aczél Györgynek és olykor kéziratos verset is mellékelt, melyért Aczél külön köszönetet mondott.
A levelekből néhány korábban megjelent az Új Forrás című folyóirat korábbi számaiban. A kötet összeállítását és a levelekhez fűzött jegyzetek kiegészítését Pilinszky jogutódjaként unokaöccse Kovács Péter is segítette.

MTI

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top