Archív

Nobel-díjat kaphat az idén Nádas Péter

A Welt am Sonntag (WamS) című vasárnap megjelenő konzervatív német lap szerint az idén Nádas Péter kaphatja az irodalmi Nobel-díjat.

Tilman Krause, a WamS Budapest, egy érzés című írásának szerzője a cikk bevezetőjében a Párhuzamos történetek című, magyarul először 2005-ben, németül pedig az idén februárban megjelent Nádas-regénnyel összefüggésben azt írta: Nádas Péter alkotása a tavaszi könyvtermés „nagy regénye”, a magyar író pedig így „most Nobel-esélyesnek számít”.
Krause budapesti riportjában – amelyben a szerzővel tett fővárosi séta során a regény egyes helyszíneit keresik fel – kifejtette: az „1723 oldalas eposz (…) február óta egymás után hódítja meg az európai irodalmi nemzeteket”, és „könyvszakmai körökben már azt rebesgetik, hogy ősszel biztosan az akkor majd 70 éves szerzőnek ítélik oda a Nobel-díjat”.(http://www.welt.de/print/wams/kultur/article106263841/Budapest-ein-Gefuehl.html )
A Párhuzamos történetek egyébként már három német irodalmi díjat nyert el. Legutóbb – április végén – a Brücke Berlin-díjat odaítélő zsűri jelentette be, hogy Nádas Péter és a regényt németre fordító Christina Viragh kapja az elismerést.

MTI

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top