Tamás Zsuzsa verse.
Tavasz volt, nagyhét negyedik napja,
de olyan fényesen áramlott az élet,
hogy egynek hittem magam a lombbal,
s nem ért el hozzám szenvedésed.
Gyalog mentem, bár volt egy kis sajgás
(nem szögverte, csak szúrás) a talpban;
a férjem aludt, a lányom aludt,
mikor otthonról elindultam.
Elárulom, bár egész nevetséges,
hogy éppen ezért mentem el hazulról:
szikével ejtsenek egy kis vágást,
s távolítsák el, mi nem kell, a talpból.
A földön ébredtem: hajam hajak közt,
s a lábam lábakról levakart szaruban.
Egy eszméletét veszített test:
ez voltam abban a szépségszalonban.
S a mentőben senki, egy hormonzavar,
aki azért sír, mert a lánya
nem kapott tejet aznap reggel.
Nincs más, csak a kis koponyája,
ahogyan karomban fészkelődne,
hogy száját mellem felé tátsa.
Istenem, nem szoptattam reggel.
Nincs más, csak a kis koponyája.
Csak ennyit látok, mikor megszúrnak,
mikor vizsgálnak, mikor szidnak.
Haza kell mennem megszoptatni,
nincs más, amire gondoljak.
Kettőkor aztán felültem az ágyban,
cipőt húztam, és kiültem a szélre.
Most azonnal történnie kell.
Most kell történni. Engedjetek végre.
És engedtek szóban, bár a papírok
órákkal később bocsátottak útra.
Este volt, mire hazaértem.
És este volt, hogy öleltem újra.
Egy ómagyar vers szavaival keltem,
s egészen tompa voltam másnap.
Nem értettem, a hírekben mi áll,
nem értettem, amiért látlak.
Hogy kettőkor fölálltál, föl a szélre,
hogy most azonnal történnie kell.
És megtörtént, és te lezuhantál.
És öt órával később mentél el.
Látlak, ahogyan hajad a földön,
látlak, csavarodik a lábad.
Attila, föntről, lombmagasból:
ki simogatja koponyádat?
Hazai Attila búcsúztatása május 5-én 13 órakor lesz a Fiumei úti Köztemetőben.
A képen látható vízfestménytBenedek Szabolcs kapta 1997. november 20-ánHazai Attilától.
{jcomments on}
