Archív

Megnyílt az első budapesti Hay Fesztivál

BobGeldofPA

Bob Geldof jelenlétében kezdődött el pénteken az első budapesti Hay Fesztivál. Az irodalmi és művészeti programsorozatnak az ír rockzenész, politikai aktivista mellett vendége több más világhírű alkotó is.

A Hay Fesztivál csodálatos lehetőség arra, hogy a közönség találkozzon művészekkel, írókkal – hangsúlyozta a megnyitón Bob Geldof, leszögezve, hogy a világot a művészek gondolatai viszik előbbre, ezért „jutalom” egy-egy ilyen találkozó.”A világ vezetésért kiált” – fogalmazott az ír zenész, hozzátéve, hogy ma is aktuális mindaz, amiről 1985, az afrikai éhezők megsegítésére szervezett Live Aid szuperkoncert óta beszélnek. Úgy vélte ugyanakkor, hogy ma már nem beszélni kell a problémákról, hanem inkább zenélni kell a változásért.

Megjegyezte, hogy az európai történelemben is eljött változások ideje. „Meg kell vizsgálni, hova akarunk eljutni, milyen értékeket akarunk átvinni a következő századba” – fogalmazott a zenész, aki szerint a világból hiányzik a politikai vezetés, a bizalom.Bob Geldof szerint a könyvnyomtatáshoz hasonló, sőt azt meghaladó találmány az internet, amely megváltoztatja a világot, általa nagyot haladt előre az emberiség.

A világhírű zenész felidézte, hogy először 1978-ban járt Magyarországon, és azóta többször vendégeskedett hazánkban, néhányszor zenélt is a magyar közönségnek. „Jó ide visszatérni egy más időben” – fogalmazott Bob Geldof, aki a fesztivál részeként péntek este a Petőfi Csarnokban ad koncertet főleg az új lemezéről, a How to Compose Popular Songs That Will Sell-ről származó dalokból.

Bob Geldof újságírói kérdésre arról is beszélt, hogy szívesen dolgozna együtt magyar zenészekkel is, majd megjegyezte, magyar rajongói több hazai író, költő szövegét lefordították számára. Mint elárulta, az egyik vers elolvasása után „őrült költészetnek” találta a magyart.

A külföldi alkotók mellett magyar írókat, költőket is felvonultató kétnapos fesztivál Dóka Tibor, a Hungarofest Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója szerint „pilot” rendezvénynek tekinthető. Reményeik szerint a következő években több napig tart majd Budapesten a programsorozat, és magyar írók is bemutatkozhatnak a világ 15 nagyvárosában rendezett Hay Fesztiválokon.Kitért arra is, hogy a rendezvénysorozatot a magyar európai uniós elnökségre szánt költségvetés megmaradt forrásaiból finanszírozzák a fesztivál szervezőivel közösen.Felidézte, hogy a Hay Fesztivál egy kis walesi faluból – Hay-on-Wye-ból – indult, és mára a világ egyik legnagyobb rendezvényévé nőtte ki magát. Megtiszteltetésnek nevezte, hogy a fesztivál Magyarországon is megünnepli 25. születésnapját, valamint hogy a kelet-európai blokk fővárosai közül Budapest adhat először otthont a rendezvénynek. Kiemelte, hogy a beszélgetésekre épülő fesztivált Bill Clinton amerikai elnök a „szellem Woodstockjának” nevezte.

Farkas Katalin, a fesztivál egyik helyszíneként szolgáló Central European University (CEU) rektorhelyettese emlékeztetett arra, hogy a nagy eszmék képesek megváltoztatni a világot. Mint fogalmazott, fontos, hogy az egyetemek is részt vegyenek a fesztivál programjában, valamint megtiszteltetésnek nevezte, hogy a CEU is helyet adhat néhány programnak, köztük a Jung Chang Londonban élő kínai írónővel, emberi jogi aktivistával hallható péntek esti beszélgetésnek, valamint a szintén Budapesten vendégeskedő pakisztáni író, Hanif Kureishi forgatókönyve alapján készült, Én kis mosodám című film szombati vetítésének.

E. Csorba Csilla, a szombati programok többségének helyszíneként szolgáló Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója nagy örömnek nevezte, hogy az intézmény adhat otthont ennek a nagyszabású eseménynek, amely által „földrészek találkozhatnak”. Örömét fejezte ki amiatt is, hogy magyar írókat, költőket is bevonhattak a programba.

A külföldi vendégek közül kiemelte Ben Okri Booker-díjas nigériai költőt, Shigeru Ban világhírű japán építészt, Tibor Fischer magyar származású angol írót és Agneles Caso spanyol írónőt.

Revel Guest, a Hay Fesztivál igazgatója beszédében méltatta Budapest kulturális életét, és nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy Bob Geldof, „a fesztivál nagy barátja” is elfogadta felkérésüket.

Fotó: PA

Forrás: MTI

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top