Archív

Budapesten a Vadhattyúk írónője, Jung Chang

Jung Chang -London England-15Jan2010

A pénteken Budapesten megnyílt Hay Fesztivál egyik sztárvendége Jung Chang kínai-brit írónő, aki a magyarul is megjelent Vadhattyúk című bestsellerjével lett világszerte ismert. Az interjúban a 21 évvel ezelőtt született könyvéről is beszélt.

A Vadhattyúk megírásában nagy szerepe volt az író édesanyjának, aki a három generáción átívelő, női sorsokat megjelenítő történet főszereplője egyben.

„Nagyon jól emlékszem, hogyan született meg a Vadhattyúk. Tíz évvel azután, hogy 1978-ban, Mao halála és a kínai nyitás után Nagy-Britanniába mentem, meglátogatott az édesanyám. Hat hónapig volt velem és hatvan órányi beszélgetést rögzítettem vele. Az édesanyám arra vágyott, hogy megértsem őt” – idézte fel emlékeitaz idén 60 éves írónő.

Chang szerint egész családja örömmel fogadta a könyv megjelenését, és a testvérei úgy érezték, jobban megértették édesanyjukat, miután elolvasták a könyvet.

„Mindannyian közelebb kerültünk egymáshoz. A diktatúrában a családok vagy összeomlanak, sokakkal ez történt, vagy közelebb kerülnek egymáshoz. Velünk az utóbbi esett meg. Mindenki támogatott és elmesélte a történetét” – mondta az író. A ma 81 éves édesanya maga is járt már Magyarországon, mint ahogy az írónőnek is ez a harmadik látogatása nálunk a rendszerváltás óta. A magyar közönség könnyen azonosulhatott a Vadhattyúk történetével, amelyben az 1956-os magyar forradalom is említésre kerül. Chang ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a magyar szabadságharc erős visszhangot keltett akkor Kínában.

„Nagyon nagy dolog volt. Mao nagyon félt, hogy Kínában egy a magyarokéhoz hasonló forradalom törhet ki. Akkor kezdte az embereket arra kényszeríteni, hogy önkritikát gyakoroljanak.”

Jung Chang arról is beszélt, hogy nem okozott gondot számára a Vadhattyúk történetének megírása során együtt megjeleníteni a történelmet a személyes tartalommal.

„A kommunizmus alatt a személyes mindig egyben politikai is. A politika átszőtte az életünket. Úgy gondoltam, leírom a személyes történetünket és a történelmi háttér majd természetesen adja magát. Persze azért törekedtem arra, hogy történelmileg is pontos legyek” – emlékezett vissza. Megjegyezte, hogy nem történelemleckét akart adni, egy személyes történetet mondott el. Hozzátette: nagyon örül, hogy a könyv, amely Kínában még mindig tiltólistán van, ennyire kiállta az idő próbáját, és világszerte jól fogadták.

Chang szerint a Vadhattyúk egyben egy nőknek szóló könyv is, amelynek egyik nagy ereje, hogy személyesen is megszólítja az olvasót. „Az olvasók úgy érezhetik, hogy azonos szituációban ők is így éreztek, cselekedtek volna.”

A Vadhattyúk világsiker lett, 1992-ben Angliában elnyerte az NCR díjat, majd 1993-ban az Év Könyve díját, több mint 30 nyelvre fordították le és csaknem 12 millió példány kelt el belőle világszerte. Magyarul 1994-ben jelent meg először az Európa Kiadó gondozásában, és a második kiadást is megérte.

Chang 1952-ben született a Szecsuán tartománybeli Jibin városában. Tizennégy éves korában rövid ideig vörösgárdista volt, később parasztként, „mezítlábas doktorként”, öntőmunkásként és villanyszerelőként is dolgozott, mielőtt a Szecsuán Egyetem angol tanszékének tanársegédje lett. Innen jutott Nagy-Britanniába a Yorki Egyetem ösztöndíjasaként, ahol 1982-ben nyelvészetből kandidált, ezzel ő lett az első, aki a Kínai Népköztársaságból brit egyetemen doktorátust szerzett. Jelenleg is Londonban él férjével, Jon Halliday-jel, akivel együtt írta Mao Ce-tungról szóló életrajzi művét 2005-ben, mely szintén bestseller lett és magyar fordításban is megjelent.

Jung Chang a budapesti Hay Fesztivál vendégeként péntek este részt vesz egy beszélgetésen John Kampfner brit újságíróval, ezen a világhírű regény megírása óta eltelt évtizedek alatt Kínában lezajlott változásokról esik szó.

Az első budapesti Hay Fesztivál két napon át tart; az irodalmi és művészeti programsorozatnak több világhírű alkotó a vendége, köztük Bob Geldof ír rockzenész. A Hay Fesztivál Walesből indult 1988-ban és jelenleg a világ 15 nagyvárosában rendezik meg.

Forrás: MTI

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top