Kisgyerekek emlékirata című könyv bemutatója lesz Szekszárdon április 18-án délután 16.30-koraz Illyés Gyula Megyei Könyvtárban, ahol a szerző a halálos könyv születéséről beszél, és arról, hogyan születtekanonim gyerekrajzok a könyvhöz. Részlet a könyvből + videó.
A NYELVTANULÁS REJTETT ÚTJAI
Apunak kihúzták az összes fogát. Levest evett meg tejbegrízt.
A borral nem volt probléma. Dohányzásnál régen a fogai
között tartotta a szűrőt, mostanra megerősödött a szája.
Anyu sokáig nem mert vele csókolózni.
Aztán apu új fogakat kapott. Egy ideig éjjel a párnája alatt
tartotta egy dobozban, de most már megszokta, csak télen veszi
ki, ha a vacogás miatt nagyon fázik.
Pont fogékony voltam mindenre, mikor ezek történtek apuval,
úgyhogy én már ezerszer is meggondolom, amikor beleharapok
egy almába, vagy a Miki ügyeskedik a szomszédban, és a fogával
töri szét a diót. Azt mondja, neki soha, semmi baja nem
lehet, mert a dédapja génállományát örökölte, akit háromszor
végeztek ki a második világháborúban, mégse halt bele.
Anyu szerint csak módjával barátkozzak a Mikivel, mert
még csak két éve költöztek a szomszédba, a szülei pedig különórákra
járnak angolt tanulni. Kérdeztem a Mikit, hogy mi
ez a flancolás, mire azt mondta, hogy szeretnék a szülei érteni
a külföldi hírműsorokat.
Nálunk csak egy van, mert apu az alapcsomagot köttette be,
hogy még csak véletlenül se legyek önként tagja ennek a médiatársadalomnak.
Apunak mindig voltak ilyen fura ötletei.
Például, hároméves koromban megnéztük a Híradót, és utána
elalvásig arról beszélgettünk, hogy most mit hallottam. A
sporthírek meg a meteorológia ment a legjobban, a külpolitikát
soha nem értettem. A belpolitikát ki se kérdezte, azt mindjárt
előre leszögezte.
Anyu sosem nézett tévét, kivéve délután, ha a belvíz miatt
életveszélyessé nyilvánították az irodát. Olyankor hazahozta
a munkáját, magához szorította a papírokat, és szörfözött a
csatornákon.
Anyu sokat sportolt gyerekkorában, de mára behízta a vádliját.
Apu szerint a legjobb kézilabdázó volt. Olyan messzire
eldobta a labdát, hogy mire megtalálták, lefújta a bíró a meccset,
és nyertek.
Néha én is kimegyek az utcára labdázni. Miki az egyik kapufa,
a villanykaró meg a másik, és elöl-hátul rugdosom a kapufákat,
itt az számít gólnak, aztán cserélünk. A Miki néha bedurvul,
anyu meg fogja a fejét a kék foltok miatt. Valami lányosabb sportot
is választhatnál, mondjuk, a pillangót. Csakhogy én nem szeretek
úszni, mert csupa víz leszek, és olyan klórszagú, hogy
anyu összes parfümjét magamra fújhatom fertőtlenítésnek.
Apu mostanában folyton nyugdíjba akar menni, mert attól
fél, hogy mire nyugdíjba mehetne, már nem fog élni. Anyu
szerint addig élünk, ameddig élünk, nincs beleszólásunk.
Legföljebb egy kis testmozgás.
Így kezdődött, hogy a nyugdíj helyett eljártunk kocogni.
Anyu beiktatott egy praktikus útvonalat a boltig, így visszafelé
apu hátizsákban hozta a tejet és a kenyeret, én zsebben
a fölvágottat, anyu meg a jégkrémet.
A futásnak az vetett véget, hogy aput megharapták a kutyák.
Így derült ki, hogy apu az Irma nénihez jár a negyedikre,
és amíg az ágyban szórakoztak, a macskák összemászták a
futónadrágját. Aput egyszerre hét kutya támadta meg, kénytelen
volt bevallani az Irma nénit, pedig tíz évvel idősebb volt
nála, és porhanyósan kövér.
Apu szerint csak szórakozásból csinálta, nem volt benne
semmi komoly, olyan volt ez neki, mint egy turistaút vagy kikapcsolódás.
Anyu szerint inkább mocskos kéjutazás, és úgy
elverte aput a holland állólámpával, hogy csak úgy döngött
a háta. Anyu szerint még viszonylag jól megúszta, kettőnél
több bordája is eltörhetett volna.
Onnantól figyeltük az Irma nénit a konyhaablakból, hogy
csak sötétedés után mert lemenni a boltba, akkor is napszemüvegben
és esernyővel. Olyan volt, mint egy detektív, aki kideríti,
maradt-e este nyolcig kifli.
Viszonylag hamar megtanultam olvasni. Még ötéves sem
voltam, mikor megtaláltam és megmutattam apunak az anyuhoz
írt szerelmesleveleket. Apu kifaggatta anyut, hogy most
így akar bosszút állni, vagy mi van? Anyu rábökött a dátumra,
és apu sírva fakadt. Ezeket még ő írta annak idején, amikor
Vácon tanult, csak nem ismerte meg az írását.
Én viszont kaptam egy nagyot a seggemre, hogy másra
használjam az olvasást. Akkor kezdtem el ilyen hatalmas
nagy könyveket olvasni, mert úgy éreztem, hogy soha nem
lesz végük, és nem kell folyton keresgélni, hogy akkor most
mit olvassak. A kedvencem a Kislexikon volt, abban aztán
változatosan írtak mindenről. Benne volt például a hímveszsző.
Pontosan lerészletezve, hogy melyek a herék, hol található
a húgyvezeték, és mi a makk.
Nem sokkal ezután elmagyaráztam mindent a Mikinek is,
nehogy csalódás érje az életben, és nekem is meg kellett bizonyosodnom,
hogy életszerű információkat tartalmaz a lexikon.
Volt azonban egy kis bibi, a Mikinek hiányzott a
fitymája. Megpróbáltam utánaolvasni, de annyiban maradtunk,
hogy ez is olyan lehet, mint a fanszőrzet, hogy majd ezután
fog kinőni.
Akkoriban szerettem meg a táncot. Végre egy olyan sport,
amiben egyszerre mozog minden. Táncoltam zenére, zene nélkül,
és azt is akkor értettem meg, mit jelent az, hogy kriptában
csörögnek a halottak.
Apu azt mondta, jobb lenne, ha a fürdőszobában táncolnék,
mert kitaposom az összes bolyhot a szőnyegből. A fürdőszobában
még nekem is kicsi volt a hely, de legalább láttam magamat
a tükörben. És azt is megláttam, hogy nagyobb árnyékot
vetnek a didkóim. Félelmetes volt arra gondolni, hogy egyszer
én is porhanyós öregasszony leszek. Abbahagytam a táncolást,
és inkább az idegen nyelvek után érdeklődtem.
Szükség is volt rá, mert a Miki szülei miatt már anyu és apu
is folyékonyan beszélt angolul, és folyton az amerikai egyházi
adókat nézték, és elkezdték Istent imádni. Ami nem csoda,
mert olyan csodákról számoltak be, amik még mesének se
voltak utolsók. És már pontosan tudtam, mi a különbség a
Who is the God? és a What is the God? kérdések között, a
Where is the God?-ról már nem is beszélve. Az egész család
egyre nyugodtabban aludt. Apunak, mióta hívő lett, elmúlt a
horkolása. Ennyit a nyelvtanulásról.
De minden hiába, ha Isten nem úgy akarja, hogy harmónia
uralkodjon a családban, mert akkor bekövetkezteti a tragédiát,
és mindent elkövet, hogy tanuljunk belőle.
A Miki szerzett valahonnan egy crossmotort, és azt mondta,
üljek föl hátulra, elvisz egy darabon. Rajta volt bukósisak,
rajtam meg nem. Amikor a kereszteződésben oldalba kaptuk
a Ford Fiestát, a Miki megúszta kulcscsonttöréssel, nekem viszont
szétdurrant az agyam a betonon.
Még három hétig éltem kómában, de aztán Isten sugallatára
anyuék lekapcsoltattak a gépekről.
Hát, nagyjából ennyi.
Csak tudnám, nekem ebből mi a tanulság?
{jcomments on}
