Archív

Kisgyerekek emlékiratai a szekszárdi könyvtárban

anonim

Kisgyerekek emlékirata című könyv bemutatója lesz Szekszárdon április 18-án délután 16.30-koraz Illyés Gyula Megyei Könyvtárban, ahol a szerző a halálos könyv születéséről beszél, és arról, hogyan születtekanonim gyerekrajzok a könyvhöz. Részlet a könyvből + videó.

A NYELVTANULÁS REJTETT ÚTJAI

Apunak kihúzták az összes fogát. Levest evett meg tejbegrízt.

A borral nem volt probléma. Dohányzásnál régen a fogai

között tartotta a szűrőt, mostanra megerősödött a szája.

Anyu sokáig nem mert vele csókolózni.

Aztán apu új fogakat kapott. Egy ideig éjjel a párnája alatt

tartotta egy dobozban, de most már megszokta, csak télen veszi

ki, ha a vacogás miatt nagyon fázik.

Pont fogékony voltam mindenre, mikor ezek történtek apuval,

úgyhogy én már ezerszer is meggondolom, amikor beleharapok

egy almába, vagy a Miki ügyeskedik a szomszédban, és a fogával

töri szét a diót. Azt mondja, neki soha, semmi baja nem

lehet, mert a dédapja génállományát örökölte, akit háromszor

végeztek ki a második világháborúban, mégse halt bele.

Anyu szerint csak módjával barátkozzak a Mikivel, mert

még csak két éve költöztek a szomszédba, a szülei pedig különórákra

járnak angolt tanulni. Kérdeztem a Mikit, hogy mi

ez a flancolás, mire azt mondta, hogy szeretnék a szülei érteni

a külföldi hírműsorokat.

Nálunk csak egy van, mert apu az alapcsomagot köttette be,

hogy még csak véletlenül se legyek önként tagja ennek a médiatársadalomnak.

Apunak mindig voltak ilyen fura ötletei.

Például, hároméves koromban megnéztük a Híradót, és utána

elalvásig arról beszélgettünk, hogy most mit hallottam. A

sporthírek meg a meteorológia ment a legjobban, a külpolitikát

soha nem értettem. A belpolitikát ki se kérdezte, azt mindjárt

előre leszögezte.

Anyu sosem nézett tévét, kivéve délután, ha a belvíz miatt

életveszélyessé nyilvánították az irodát. Olyankor hazahozta

a munkáját, magához szorította a papírokat, és szörfözött a

csatornákon.

Anyu sokat sportolt gyerekkorában, de mára behízta a vádliját.

Apu szerint a legjobb kézilabdázó volt. Olyan messzire

eldobta a labdát, hogy mire megtalálták, lefújta a bíró a meccset,

és nyertek.

Néha én is kimegyek az utcára labdázni. Miki az egyik kapufa,

a villanykaró meg a másik, és elöl-hátul rugdosom a kapufákat,

itt az számít gólnak, aztán cserélünk. A Miki néha bedurvul,

anyu meg fogja a fejét a kék foltok miatt. Valami lányosabb sportot

is választhatnál, mondjuk, a pillangót. Csakhogy én nem szeretek

úszni, mert csupa víz leszek, és olyan klórszagú, hogy

anyu összes parfümjét magamra fújhatom fertőtlenítésnek.

Apu mostanában folyton nyugdíjba akar menni, mert attól

fél, hogy mire nyugdíjba mehetne, már nem fog élni. Anyu

szerint addig élünk, ameddig élünk, nincs beleszólásunk.

Legföljebb egy kis testmozgás.

Így kezdődött, hogy a nyugdíj helyett eljártunk kocogni.

Anyu beiktatott egy praktikus útvonalat a boltig, így visszafelé

apu hátizsákban hozta a tejet és a kenyeret, én zsebben

a fölvágottat, anyu meg a jégkrémet.

A futásnak az vetett véget, hogy aput megharapták a kutyák.

Így derült ki, hogy apu az Irma nénihez jár a negyedikre,

és amíg az ágyban szórakoztak, a macskák összemászták a

futónadrágját. Aput egyszerre hét kutya támadta meg, kénytelen

volt bevallani az Irma nénit, pedig tíz évvel idősebb volt

nála, és porhanyósan kövér.

Apu szerint csak szórakozásból csinálta, nem volt benne

semmi komoly, olyan volt ez neki, mint egy turistaút vagy kikapcsolódás.

Anyu szerint inkább mocskos kéjutazás, és úgy

elverte aput a holland állólámpával, hogy csak úgy döngött

a háta. Anyu szerint még viszonylag jól megúszta, kettőnél

több bordája is eltörhetett volna.

Onnantól figyeltük az Irma nénit a konyhaablakból, hogy

csak sötétedés után mert lemenni a boltba, akkor is napszemüvegben

és esernyővel. Olyan volt, mint egy detektív, aki kideríti,

maradt-e este nyolcig kifli.

Viszonylag hamar megtanultam olvasni. Még ötéves sem

voltam, mikor megtaláltam és megmutattam apunak az anyuhoz

írt szerelmesleveleket. Apu kifaggatta anyut, hogy most

így akar bosszút állni, vagy mi van? Anyu rábökött a dátumra,

és apu sírva fakadt. Ezeket még ő írta annak idején, amikor

Vácon tanult, csak nem ismerte meg az írását.

Én viszont kaptam egy nagyot a seggemre, hogy másra

használjam az olvasást. Akkor kezdtem el ilyen hatalmas

nagy könyveket olvasni, mert úgy éreztem, hogy soha nem

lesz végük, és nem kell folyton keresgélni, hogy akkor most

mit olvassak. A kedvencem a Kislexikon volt, abban aztán

változatosan írtak mindenről. Benne volt például a hímveszsző.

Pontosan lerészletezve, hogy melyek a herék, hol található

a húgyvezeték, és mi a makk.

Nem sokkal ezután elmagyaráztam mindent a Mikinek is,

nehogy csalódás érje az életben, és nekem is meg kellett bizonyosodnom,

hogy életszerű információkat tartalmaz a lexikon.

Volt azonban egy kis bibi, a Mikinek hiányzott a

fitymája. Megpróbáltam utánaolvasni, de annyiban maradtunk,

hogy ez is olyan lehet, mint a fanszőrzet, hogy majd ezután

fog kinőni.

Akkoriban szerettem meg a táncot. Végre egy olyan sport,

amiben egyszerre mozog minden. Táncoltam zenére, zene nélkül,

és azt is akkor értettem meg, mit jelent az, hogy kriptában

csörögnek a halottak.

Apu azt mondta, jobb lenne, ha a fürdőszobában táncolnék,

mert kitaposom az összes bolyhot a szőnyegből. A fürdőszobában

még nekem is kicsi volt a hely, de legalább láttam magamat

a tükörben. És azt is megláttam, hogy nagyobb árnyékot

vetnek a didkóim. Félelmetes volt arra gondolni, hogy egyszer

én is porhanyós öregasszony leszek. Abbahagytam a táncolást,

és inkább az idegen nyelvek után érdeklődtem.

Szükség is volt rá, mert a Miki szülei miatt már anyu és apu

is folyékonyan beszélt angolul, és folyton az amerikai egyházi

adókat nézték, és elkezdték Istent imádni. Ami nem csoda,

mert olyan csodákról számoltak be, amik még mesének se

voltak utolsók. És már pontosan tudtam, mi a különbség a

Who is the God? és a What is the God? kérdések között, a

Where is the God?-ról már nem is beszélve. Az egész család

egyre nyugodtabban aludt. Apunak, mióta hívő lett, elmúlt a

horkolása. Ennyit a nyelvtanulásról.

De minden hiába, ha Isten nem úgy akarja, hogy harmónia

uralkodjon a családban, mert akkor bekövetkezteti a tragédiát,

és mindent elkövet, hogy tanuljunk belőle.

A Miki szerzett valahonnan egy crossmotort, és azt mondta,

üljek föl hátulra, elvisz egy darabon. Rajta volt bukósisak,

rajtam meg nem. Amikor a kereszteződésben oldalba kaptuk

a Ford Fiestát, a Miki megúszta kulcscsonttöréssel, nekem viszont

szétdurrant az agyam a betonon.

Még három hétig éltem kómában, de aztán Isten sugallatára

anyuék lekapcsoltattak a gépekről.

Hát, nagyjából ennyi.

Csak tudnám, nekem ebből mi a tanulság?

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top