Archív

SCI-FI MESÉK – Találkozás

fox

Lehet-e becsukott szemmel biciklizni? És ha lehet, vajon meddig? Bármilyen különös, de az emberiség puszta léte azt bizonyítja, hogy lehet, s méghozzá nagyon-nagyon-nagyon sokáig! – [Böszörményi Gyula egypercesei.

Várt. Erre a pillanatra várt egész hosszú életében. Ezért tanult, dolgozott, sőt, ezért született. Ezért járatták iskolába, képezték ki magas szinten, látták el a legtökéletesebb tudással, ami csak civilizációja rendelkezésére állt, s aztán alakították át a testét molekuláról molekulára, hogy ne rémíssze meg az idegeneket. Azt, hogy milyen legyen a kínézete, egy elcsípett kommunikációs adásból határozták meg. Olyan alakot kapott, melyről tudták, hogy a célbolygó lakói szeretik, hisz az adásban egyikük hosszan beszélgetett vele.

Végül pedig ezért küldték törékeny hajója fedélzetén a tér és idő összezavarodott síkjai közé, hogy ráleljen az idegen világra, ami e jelentéktelen csillag harmadik bolygója volt.

Nézte a felé nyújtott tárgyat. Nyelvét belenyomta annak tartalmába, és a hideg anyagot a szájába vette. Azokat utánozta, akik rátaláltak. Két apró lény, akik kétkerekű járműveikkel előbb körbekarikázták, majd beszélni kezdtek hozzá. Sajnos a fordítógépe bedöglött.

A masszának pocsék íze volt, de neki bírnia kellett. Hallotta, hogy a két lény az anyag nevét szótagolja. Hősiesen legyűrt még egy falatot.

A hajója megsérült, s ő lezuhant az idegen bolygóra, de túlélte. Napokig vánszorgott a kősivatagban, s már-már feladta, mikor némileg barátságosabb tájra ért. Itt kevesebb volt a homok, és több a növény, bár ezek sem zöldeltek igazán.

Aztán valami kemény, végtelenbe vesző, szürke csíkra lépett, melynek közepére fehér csíkokat festettek. Ott összerogyott.

A két idegen másnap talált rá. Furcsa, kaffogó hangokat hallattak. Kezükben egy-egy tölcsér alakú tárgy, abban pedig az a hideg massza, amivel megkínálták. Mikor a kóstoló elfogyott, ők távoztak, de hamarosan visszatértek, s két újabb tölcsért hoztak, melyek még több masszát tartalmaztak, mint a korábbiak.

Ő pedig elnyelte mind, hisz erre várt egész életében: a kapcsolatfelvételre. Hírt azonban már nem vihet az idegenekről, mert a gépe felrobbant.

Érezte, hogy hamarosan meg fog halni. A szétrepedt hajtóművekből áradó sugárzás fogja megölni, meg az oldalán tátongó seb, melyen keresztül lassan elcsepegett minden életereje.

A kapcsolatfelvétel azonban még a halálnál is fontosabb. Az idegeneknek látniuk kell… Meg kell érteniük…

Mit is? Újra evett a hideg anyagból, mely valahogy kitisztította a gondolatait, ám közben megdermesztette a belsejét. A kapcsolatfelvétel, igen, az a legfontosabb. Lenyelte az utolsó adagot is, és aztán megpróbálta kimondani a dolog nevét:

– E-PER-FA-GYI.

A torkából csupán értelmetlen nyüszítés tört fel. Az idegenek szánakozva néztek le rá.

Ő sóhajtott és aztán meghalt…

A két gyerek csalódottan nézett a döglött állatra.

– Kár volt belé – mondta az egyik, és kiköpött.

– Ja – helyeselt a társa. – Mer’ ezek mind ilyenek, az apám is megmondta: idepofátlankodnak, kuncsorognak, felzabálják, amit kapnak, aztán…

– Megdöglenek – bólintott a haverja. – Szerinted a rókaprémért adnának valamit a városban?

– Én hozzá nem nyúlok! Biztos rühes.

– Tuti, hogy rühes. Az én apám is mondta, hogy mind rühes.

A két fiú felszállt a bringákra. Tekerni kezdtek az országúton. Néhány perc múlva az egyiknek eszébe jutott valami.

– Te, figyu!

– Mi van?

– Ti már olvastátok a Kis herceget?

– Haggyá má’ lógva! – nyerített röhögve a haverja. – Apám megmondta: nem olvasgatni, hanem melózni kell! Mire lenne jó nekem az a Kis… Micsoda is?

– Mindegy, hülyeség – mondta a másik kissé szégyenkezve, majd beledőlt a szélbe, és kipirult arccal felüvöltött: – Reszkess, rohadt világ, mer’ most mi jövünk!

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top