Archív

A tökéletesség untató fénye – Szabó István: Ajtó

Ajto

Emerenc titkaiból megtudunk jónéhányat, hogy milyen lett e titkok súlya alatt, látjuk. Olyan, mint Helen Mirren, amikor magyar szolgaasszonyt játszik. (Méhes Károly filmkritikája.)

Helen Mirren Oscar-díjas angol színésznő, aki magyar öregasszonyt játszik, mindent el tud játszani, ez szinte biztos, de az is, hogy II. Erzsébetet jobban játszik egy angol, mint Emerencet, akihez tökéletes illene egy Bodnár Erika, Pásztor Erzsi vagy Csomós Mari, hiába, hogy sose kapnának rá (még ezért sem) Oscart.

Helen Mirren Szabó István Szabó Magda regényéből készített Az ajtó című filmjében rengeteget söpör. Söpri az utcát, havat, levelet, fényt, söpri az időt. Hol kiírják, hogy „Néhány hónappal később”, hol nem. Elvégre mindig néhány hónappal később van.

A film két nő kapcsolatára fókuszál, szinte teljes egészében. Az írónő Szabó (itt most Szabados) Magda – a német Martina Gedeck alakítja – és a házvezetőnőnek felkért Emerenc „viszonya” a tárgy. Mindenki más mellékszereplő csupán. A férj, aki maga is író, és még inkább az volt az életben, Szobotka Tibor, itt Eperjes Károly személyében egy senki. Talán ki se derül róla egyértelműen, hogy író – jön, megy, és tüdőbeteg. Megoperálják, ennyi történik vele. Pizsamája kék. Akár azt is hihetnénk, hogy mellékszereplő Szabó M. életében, de legalábbis úgy tűnik, hogy Emerenc sokkal fontosabb. Ez sem a könyvben, sem – például – a Bereményi Géza rendezte zalaegerszegi, 2005-ös színielőadásban nem így szerepel, ám jó: itt most a két nő áll rivaldafényben.

De megkap-e minket, ami velük történik? Csigáz-e az 1960-as, majd 1970-es években játszódó történet, az idősöprés? Nem igazán. Nem lesz fontos, hogy a két véletlenül egymás mellé került szomszéd, a „gazda és cseléd”, a szocialista relációban is működő keretben mozgó két személlyel mi történik. Emerenc múltja lassan feltárul – hol érdekes, hol kevésbé. Magyarázatot kapunk szép lassan (söprés…), hogy mért fél a vihartól, mért olyan kemény, kérlelhetetlen, s megbizonyosodhatunk róla, hogy e kérlelhetetlenség mögött érző szív lakozik. A múlt sötét, de nem olyan nagyon, a történelem szilánkjai – háború, zsidóüldözés, vagonírozás, gyerekmentés – ismerősen csillannak, még csak el sem vakítanak igazából. Nincs eredeti történet, nincs új a nap alatt – mégis… Mitől lesz izgalmas ez az egész 2012-ben? Emerenc mi nekünk? Mert a legvégén, ő az egyetlen tényező, az írónő is csak asszisztál neki, legfeljebb nyersanyagként hazaviszi, megírni. Egy magyar nő, aki a sírköve tanúsága szerint 1907-1975 között élt, vagyis 68 évet. Életére ráfoghatjuk azt is, hogy ismerjük, tudjuk, ha itt élt, Magyarországon, ebben az alig hét évtizedben, tudható, milyen élete volt. Holott ez sem igaz, minden élet tele van titokkal. Emerenc titkaiból megtudunk jónéhányat, hogy milyen lett e titkok súlya alatt, látjuk. Olyan, mint Helen Mirren, amikor magyar szolgaasszonyt játszik.

Szabó István mindig is el tudta mesélni a múltat: ott volt az Apa, vagy a Budapesti mesék – amik teljes mértékben az ő, legbelsőbb történetei voltak. Csak láttatnia kellett, amit ő lát, belül. Aztán jöttek a történelmi meséi, a Mephisztó, a Redl, a Hanussen – ez is működött, nyilván nem egyforma erővel. Most, hogy visszatért a magánemberi titkokhoz, bár hozott anyagból dolgozik, valami hiányzik. Hiába, hogy Szabó&Szabó. Tökéletesre csiszolva, tökéletesre fényképezve – Ragályi Elemér, ki más! –, csak mégsem az övék. És ezért a nézőé sem lehet.

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top