„A Könyvtár olyan gömb, amelynek középpontja bármelyik hatszög, és kerülete felfoghatatlan.” -Jorge Luis Borges (Tölgyes László Linkrafting blogja)
Van egy olyan dolog, melyet méltatlanul kevesen használnak manapság az okostelefonok által elnyomott világunkban, ez az „Augmented Reality”, vagyis a kiterjesztett valóság. Környezetünk virtuális kibővítéséhez pedig nem kell sok, csak a mobilunk kamerája és GPS-e és persze az erre épülő tartalom elkészítése és fogyasztása. A kevert valóságoknak manapság nagy divatja van, hiszen belaktuk a rendelkezésünkre álló fizikai teret már régóta, így kénytelenek vagyunk a valóság más síkjait is gyarmatosítani. Gyakorlatilag az AR az alapvető interfészünk a fizikai és a virtuális világok között, de mondhatjuk azt is a valóság kiterjesztése, nem más mint egy olyan technológia, mellyel majd a jövőben „interakcionálni” tudunk a digitális adatbázisokkal.
Ha a fizikai valóságot a keresztény terminus technicus alapján Siralomvölgynek, vagy Pokolnak tekintjük, akkor a kiterjesztett valóságot akár nevezhetnénk a Purgatóriumnak is, hiszen egy köztes helyet foglal el a valódi, vagyis az érzékszerveink által megtapasztalható fizikai világ és a számítógépek alapján generált virtuális valóság között. Igaz a fizikai valóságot már régóta kiegészíti az ettől elrugaszkodott, a mozi és a TV által megvalósított köztes világ. Maga az internet és kibertér (ide sorolhatjuk a videó és számítógépes játékokat is) pedig már megjelenésük óta a virtuális világot, vagyis a Mennyországot testesítik meg számunkra.
A kiterjesztett valóság nem új találmány, már William Gibson: Árnyvilág (Spook Country) című könyvében is feltűnik az ötlete, ott kortárs gerillaművészeti produktumokat készítettek a segítségével. Az első kísérletek a digitális és a való világ összefűzésére is a kortárs művészet területéről indultak el. A virtuális világ gondolati hátterét pedig Vilém Flusser tette le a A fotográfia filozófiája című művében. Számos olyan kiállítást rendeztek már világszerte, ahol a kiállítótermekben műtárgyak (a hagyományos értelemben véve) sem voltak. Csak akkor kel életre a kiállítás, ha egy mobillal és egy kiterjesztett valóságra épülő programmal felvértezve barangoltuk be azt. Budapesti komolyabb igényű AR művészeti alkotásról viszont még sajnos nem hallottunk, de nem kizárt, hogy még ez évben lesznek Budapesten gerillaművészeti kiterjesztett valóságra épülő művek is.
De mi is pontosan az a kiterjesztett valóság?
Az AR, amit jelenleg használnak a mobilokban gyakorlatilag a minket körülvevő valóság egyfajta „felcímkézése”, hiszen a telefon kameráját felhasználva, szétnézve egy környéken megjeleníthetünk az adott objektumokra fókuszálva speciális információkat vele. Az AR a számítástechnikai kutatások azon területe, amely a Valós Világot és a számítógép által generált Virtuális Valóságot keverik össze a szemünk előtt, így egy új köztes, félig virtuális valóságot generálnak számunkra. Egy kamera által közvetített képben az alkalmazás az előre bevitt grafikai jeleket (marker) keresi, majd az azonosítás után, valós időben a valós térbe helyezi a megadott 3D modellt. Az így kapott képet, a valós és a virtuális világ interakcióját nevezzük jelenleg kiterjesztett valóságnak. Boltokról vagy turisztikai látványosságokról, műtárgyakról kaphatunk speciális információkat jelenleg vele. A legnépszerűbb valóságkiterjesztő alkalmazások jelenleg az Android platformon érhetőek el, de az iOS is feljövőben van, ami mindenképpen fontos, hogy a telefonban legyen egy GPS is, vagyis a mobil meg tudja határozni azt, hogy éppen milyen tárgyra nézünk a kameránkkal és hol tartózkodunk. Valójában az AR azt fejezi be, amit az internet elkezdett, nem más, mint egy jövőkép arról, hogy hogyan fog az ember interaktívan kapcsolatba lépni a digitális információkkal. Más szavakkal azt is lehet mondani, hogy az AR keretében tud kilépni az internet a számítógépek börtönéből, mivel mindenhol elérhető és elkerülhetetlen része lett az életünknek, akár outernet-nek is lehetne nevezni ezt a fajta megközelítési gyakorlatot.
AR a dolgos hétköznapokban
Aki manapság találkozni akar a digitális világ hétköznapi térhódításaival és beszüremléseivel, annak egyszerű a dolga. Két olyan AR böngésző is van, ami rögvest a láthatatlan világba kalauzol minket. A Layar a jelenleg legnépszerűbb, igaz van benne egy kis csalás, ugyanis gyakorlatilag különböző rétegeket vetít a telefonunkon keresztül a valós környezetünkre. Éttermekről, ATM automatákról, vagyis napi nomád vándorlásaink fő nevezetességeiről tudunk meg érdemi információkat vele, ha körbenézünk a mobilunk kamerájával az utcán. Gyakorlatilag idegenvezetővé léptetjük elő így okostelefonunkat. A Layar jelenleg egy- egy tárgyra 450 réteget tud feltenni, a platform szabadon fejleszthető bárki számára, a világ felcímkézése és katalogizálása tehát már elkezdődött.
Egy másik megközelítés, ami kicsit gyakorlatiasabb és a turista szerepben tevékenykedőkre épít főleg az AR-el kapcsolatban az a Wikitude World Browser Itt nem rétegeket festünk rá a hús-vér valóságra, hanem szolgáltatásokra kereshetünk. Aktiválva a megfelelő paramétereket azonnal láthatjuk az ajánlott éttermeket és boltokat, de tervezhetünk útvonalakat is vele. Ez nem sokban különbözik a jelenleg divatos geolokációs Foursquare-től ha belegondolunk, de a három dimenziós mozi igézetében élő mai embereknek manapság ezt lehet a legkönnyebb eladni.
Hogy mire tudjuk használni a kiterjesztett valóságot a filozófiai és művészeti aktusokon kívül, ez egy érdekes kérdés. Gyakorlatilag rendszerezhetjük jelenlegi eszmélésünk szintjén a környezetünkben lévő világot, vagyis úgy is értelmezhetjük, mintha egy hatalmas virtuális könyvtárban élnénk. Borges óta tudjuk a világ nem más, mint egy hatalmas könyvtár, mi pedig könyvtárosként vergődünk benne. A kiterjesztett valóság pedig akkor lehet, hogy nem más, mint egy remek digitális katalógus a benne való eligazodáshoz.
A szegény ember kétdimenziós kiterjesztett valósága
Persze kérdés, hogy ez a technológia meg tudja-e majd menteni a hagyományos papír alapú médiát (ezt szeretné dekonstruálni valójában), hiszen eddig is voltak már kísérletek arra, hogy némi interaktivitást csempésszünk bele a megszokott „ólom szagú” sajtótermékekbe. Gondoljunk csak a QR kódokra, melyek igaz 2D-ben de mostanság élik a reneszánszukat. Budapesten is már léten nyomon belebotlunk a QR dimenzió leleteibe, igaz ezek a legtöbb esetben csak gerillamarketingként léteznek csupán. Az igazi kihívást például az a projekt képviseli, ami James Joyce Ulysses-ét kódolta át QR kódokra, hogy a méltán híres művet reklámozza az irodalommal kevésbé kapcsolatba kerülő mobilos tömegek számára. Igaz a teljes művet tartalmazó anyaggal egy nagyobb szobát be lehetne tapétázni, de végül is ez is az interaktivitás bizonyos fokát jelenti számunkra, hiszen az opusz gyakorlatilag testközelbe kerül hozzánk, de a megfejtéséhez mégis csak egy mobil kell. Ha már olvasni elfelejtettünk, akkor majd az okostelefonunk legalább megteszi azt a jövőben. Digitálisan létezni amúgy is az öröklétet jelenti, eltörölhetetlen címkeként hagyunk nyomot ebben a földi siralomvölgyben általa. Ha könyv csupán a szem kiterjesztése… ha ruhánk az emberi bőr tökéletesítése… ha az elektromos áramkör a központi idegrendszer fizikai kivetülése, vajon milyen lehet a virtuális világ, szebb, mint a saját halálunk? Talán erre ad majd válasz a jelenleg gyermekcipőben futkosó kiterjesztett valóság kísérlete.
{jcomments on}
