Archív

Overture

szicilia caesar palace 15 1

Az olasz rendszámú autóktól összeszorul a gyomrom. (Ughy Szabina Füge és olíva blogja)

A szakdolgozatírás miatt felkerült hozzám újra a régi, nagyobb képernyőjű laptopom, így áttértünk a mozizásra. Bármilyen körültekintően is igyekeztem filmet válogatni, mégis sikerült olyan filmeket kikölcsönöznöm, amelyekben valaki rákos, valaki anyja haldoklik, vagy már meg is halt. Az egyik este, amikor éjjel 11-kor feküdtünk egymás mellett anyámmal a szűk, korházi vaságyon, és felzúgott a CD-olvasó Benjamin Buttontól, nem bírtam tovább, a rákban haldokló idős nő és lánya nyitójelenténél kegyetlenül elröhögtem magam. Nemsokára rá anyu is.

De hagyjuk a kórházat meg a rákot. Jövök is már kifelé, naponta általában kétszer, át a kórházkerten, közben újra és újra Kiss Judit Ágnes szívbemarkolóan szép anyaversei jutnak eszembe. Biccentek a portásnak, tavasz van, szél és napfény, minden végtelenül szelíd. A többit, ami a falak között van, úgyis ismered. Láttál már kedves Olvasó, ha még nem, sose láss, sugárkezelő várójában ülő arcokat, velük szemben fekete-arany keretben vízesés, havas hegycsúcsok fotóit és persze van Gogh napraforgóit, amelyek azért volnának ott, hogy megnyugtassanak, hogy ne törődj a szagokkal, a hangokkal, amik a folyosón keringenek, satöbbi. Nézd a képeket, szép ez a kép, élni jó, gondolj erre napra nap, jól kiszámítható ritmusban, és ne légy ideges mindettől, ahogy az arcodba megy a neonfénnyel együtt, ne gondolj arra, hogy akkor már inkább a csempe vagy bármi más, ne, legyen jó ez most így.

Mindeközben Szicília úgy hiányzik, mint valami szerelem, és talán pont emiatt őrzöm még mindig annyira. Elérzékenyülök az Olaszországból érkező vérnarancs láttán, mivel az vulkáni talajon terem, az meg vagy Nápoly környékéről, vagy Szicíliából származik. Az olasz rendszámú autóktól összeszorul a gyomrom. Ha olasz szót hallok, sokszor inkább fönt maradok még pár megállót a villamoson, hogy hallhassam a beszédüket. A fény talán az egyetlen, ami úgy idézi fel Olaszországot, hogy nincs bennem keserűség, mert ugyanaz a fény süt ott is, mint itt a kórtermekben vagy a Szabó Ervin olvasójában. Nekem most ezek a fénnyel teli napok jelentik azt, hogy otthon vagyok, nem az időközben belakott lakás (macska még mindig nincs) vagy bármi, amit pár évvel korábban otthonomnak neveztem.

Ha nincs onkológia, és nincs piac, meg fény, meg BKV, akkor Kosztolányi van. A Hétben megjelent tárcáiból írom a szakdolgozatom (ez most az újságírás, magyarból és pedagógiából januárban államvizsgáztam, ollé). Fény ez is, amelyben a tea az álmodók bora, ebben a fényben tud halk bársonycipőben suhanni a homály, vagy így lehet a városligeti jégpályán „Minden mozdulat egy vallomás, minden nekiiramodás egy csók és minden kilométer egy nász.” Ebben a fényben kerülhet egymás mellé két szó úgy, hogy abban minden benne van: „Kávé és csönd. Gesztenye és béke.” És így lehet csak, ezzel a fénnyel a szívben, megszólítani sokszor az olvasót, többes szám első személyben beszélni, remélni, hogy van még, aki figyel.

Szabadidőmben pedig Woody Allen-filmsztár vagyok. Nem a zsidó, értelmiségi, antiszexuális férfi, hanem a nő, aki valamit akar, de aztán nem jut sehová, legfeljebb addig, hogy tudja, mit nem tud. Szóval nem akarok több telet, nem akarok több olyan álláshirdetést látni, ahol tárgyalóképes angol nyelvtudást és jó kommunikációs képességeket kérnek tőlem számon, nem akarok fáradt lenni, és úgy lépni ki az utcán, hogy tudom, aznap mi fog történni. Például.

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top