Archív

Phelwidek Photo 2012

phelwidek

Mindkettő címmel izgalmas nemzetközi fotókiállítás nyílik március 14-én a budapesti Artbázisban.

APhelwidek Photoegy három éve működő fotópályázat és kiállítássorozat. A Phelwidekkifejezés a magyar Felvidék szó játékos elferdítése, amely Szlovákia magyarok és szlovákok által vegyesen lakott területeit jelenti. Az elmúlt években a kiállítások tematikája is erre a területre koncentrált. 2012-ben a szervezők úgy döntöttek, hogy kitágítják a pályázat határait valamint a pályázók körét, és a kissebbségi lét megélésének, a különböző kulturák együttélésének kérdéseit járják körül.

A szervezők nyitottak voltak mindenféle műfajú fotográfiára, illetve videó projektre. Különböző emberek, csoportok, nemzetek, vallások, kultúrák, szubkultúrák együttélését vagy egymás mellett élését bemutató képeket vártak, függetlenül attól, hogy az békés vagy konfliktusokkal terhelt.

A Phelwidek Photo honlapján online feltöltéssel lehetett pályázni. 52 országból látogatták meg a honlapot, és szinte mindegyik földrészről érkeztek pályázatok: 146 pályázó 1563 képpel pályázott.

Ezek közül 11 anyagot válaszott ki Kasza Gábor, a kiállítás kurátora.

A képeket 2012. március 14. és április 20. között lehet megtekinteni a budapesti Artbázis galériában (Horánszky u. 25).

A kiállítók névsora:
Liberto Fillo (Panama), Andy Heller (Németország), Liz Hingley (Anglia), Aparna Jayakumar (India), James Johnson-Perkins (Anglia), Kádár Levente & Károlyi György (Magyarország), Karsten Kronas (Németország), Natasa Pavlovskaya (Oroszország), Markel Redondo (Spanyolország), Isabel Tallos (Spanyolország), Sasha Tamarin (Oroszország).

facebook event_
www.artbazis.hu
www.phelwidek.com

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top