Archív

Hydrokurtizán

Kp1607

Végül ez lett a vers címe. Tudom, magyarázattal tartozom, főképp ennyi jég láttán. De kijött a partra. És forró volt. Csak a másodlagos tapasztalatok világában érzem magam otthon. Itt. [Podmaniczky Szilárd versblogja]

Márciusban tél van.

A sapkámat kimostam.

Meg is fáztam jól a szélben.

Inhaláltam egy leveses edényben.

Most már szépen javulgatok.

A kéménybe behuhogok.

Ki ne nyílj te barackvirág!

Tavaly se hoztál egy kurva barackot se.

Meg a körte is lefagyott.

Az almáról nem is beszélve.

Szőlő lett csak végre.

Meg mandula.

A dióról megint nem beszélve, mert a fele fönn maradt a fán, nem esett le.

Kakhi viszont annál több lett.

Azt kóstolta az egész körlet.

Finom volt, csak kicsit megfagyott a vége, senki nem mondta, mikor kell leszedni.

Így nézek elé a tavasznak: fél lábbal a télben.

És ilyet mondok a szakadék fenekére:

Örült annak, hogy ember volt.

De nem nagyon.

Jobb lett volna valami másnak lenni.

Egy rakás fának.

Vagy egy szónak, amit a beszélők elhallgatóznak.

Jó lett volna partra érni.

Megszámolni az ujjait.

Éjszaka fölfelé nézni, és nappal a napfoltokat.

Jó lett volna a tenger alatt és az ég fölötti égben.

Jó lett volna szánakozni a sehova nem tartó télben.

De hát ember lett, direkt folt a földön.

Aludjatok jól, kiheveritek.

Hívetek, a ti nagyotmondó Feritek.

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top